Századok – 2021
2021 / 6. szám - NÉZŐPONT - Gyáni Gábor: Mi fán terem a marxista történetírás?
GYÁNI GÁBOR tudományos diskurzusban? Abban igazat adhatunk a fent idézett szerzőnek, hogy az 1950-es, sőt még az 1960-as évekhez képest is némileg megváltozott a késő Kádárkorban a marxista-leninista történetszemlélet szaktudományos helye és szerepe. Egy percig sem állíthatjuk azonban, hogy kikopott, sőt egyenesen kiveszett volna a történetírásból ekkoriban a marxizmus szaktudományi adaptálása. Szisztematikus vizsgálódások nyomán lehet majd bebizonyítani, hogy az alap és felépítmény, valamint az osztályelmélet fogalomkészlete, hogy kiragadjunk néhányat a hamisítatlan marxista fogalomkészletből, még mennyire jelen volt akkoriban is a történetírói diskurzusban. Az már csak hab a tortán, hogy olykor még a köztudottan nem marxista beállítottságú, nem akként számontartott historikusok is indítva érezték magukat a „vörös farok” alkalmankénti szerepeltetésére egyes munkáikban; talán azért is, mert ezzel biztossá kívánták tenni (netán meghálálni), hogy újra teret nyerhettek az akadémiai történetírás műhelyeiben. Mindezek tekintetében különösen beszédes a történész szakmából két évtizedre kitiltott, sőt 1956 után egy időre be is börtönzött Kosáry Domokos esete, aki épp ez időben tett hitet az alap és a felépítmény marxista-leninista gondolati konstrukciója mellett történetesen annak a szándéknak a jegyében, hogy az egyik fő történeti munkáját koncepcionálisan megalapozza.36 36 Kosáry Domokos: A művelődéstörténet helye a történelmi szintézisben. Történelmi Szemle 17. (1974) 438.; Uö: Művelődés a XVIII. századi Magyarországon. Bp. 1980. 12. Talán ennél is fontosabb tisztáznunk, hogy valójában mi éltette ezt az — állítólag — egyre jobban kiüresedő és mindinkább historista (értsd: egyre szakszerűbb), a történetírói forráskutatás szolid bázisán nyugvó, de változatlanul marxistaként aposztrofált történetírást? Hogyan képviselhették (érvényesíthették) tehát historikusaink a marxista szemléletmódot, ha többé már nem a nagy elméletnek a történelem tényanyagára való közvetlen rávetítése és nem is csupán Marx, Engels, Lenin (és korábban Sztálin) folytonos idézése, és nem is csak bizonyos marxista fogalmi konstrukcióknak és magyarázó modelleknek (termelőerők és termelési viszonyok dialektikája, az osztályharc egyetemessége, az alap és felépítmény dualizmusa) a folytonos szerepeltetése tette hitelesen marxistává a történeti elbeszéléseket? Hiszen ez a címke később sem tűnt el a színről, amiről bárki könnyen meggyőződhet, ha kézbe veszi a korabeli történetírói termést. Megítélésem szerint az egyes történetkutató- és oktató intézmények éltették tovább a marxista szaktudománynak ezt a fajtáját, úgymint az egyetemi történész és ideológiai képzés, továbbá az akadémiai kutatóintézet és az általa fémjelzett történetírás; végül pedig ennek az intézményi körnek a képviseletében jeleskedett a nemzeti mesterelbeszélés, az országtörténeti összefoglalás számtalan produktuma is. Vegyük tehát szemügyre a történeti tudás ez utóbbi, jól megragadható marxista intézményi képviseletét. 1321
