Századok – 2021
2021 / 6. szám - NÉZŐPONT - Gyáni Gábor: Mi fán terem a marxista történetírás?
GYÁNI GÁBOR- amilyennel Kari Popper kísérletezik -, hanem a szociológia, a politikai gazdaságtan, a pszichológia és a többi társadalomtudomány által felfedezett és történelmi anyagra konkretizált reális tudományos törvények azok, amelyek valóságos elméleti alapot szolgáltathatnak a történelmi magyarázathoz.”21 21 Kon, I. Sz.: A történelmi magyarázat i. m. 216. A polgáriként elkönyvelt tudomány belátásainak a részbeni befogadására sincs hajlam a marxista-leninista történeti diskurzus részéről, melynek művelői az úgymond magasabb rendű, a marxizmus-leninizmusban testet öltő tudományosság nevében könyörtelenül törnek pálcát az úgynevezett polgári történetírás felett; következésképpen még magának a történeti episztemológiának a létjogosultságát sem ismerik el. Vö. Elekes Lajos: Történelmi ismeret - szocialista tudat. Bp. 1968. 22 Az elképzelés konzekvens kifejtése: Tőkei Ferenc: A társadalmi formák elméletéhez. Bp. 1968. 31-70. 23 A szubsztantív és az analitikus történetfilozófia fogalmi megkülönböztetéséhez: Arthur C. Danto: Analytical Philosophy of History. Cambridge 1968. 1-16. 24 Glatz Ferenc: Historiográfia és a történettudomány elméleti kérdései. Magyar Tudomány 26. (1981) 526-534. Tegyük félre ezúttal az idézetben foglaltakkal kapcsolatban azokat a lehetséges ellenvetéseket, amelyek megfogalmazhatók lennének a társadalmi törvény ezen definíciójával szemben, beleértve a Poppernek és Hempelnek címzett bírálat feltűnő pongyolaságát is. A lényeg itt annyi, hogy Kon vázlatosan kifejtett episztemológiai elgondolása, mint egy, a történeti episztemológiát képviselő elképzelés a történeti magyarázat deduktív logikán nyugvó felfogását tagadva fogalmazódik meg. Ami korántsem tűnik véletlennek, mivel a marxi-lenini történelemmagyarázat a legkevésbé sem ambicionálja egy önálló történeti episztemológia kimunkálását. Ennek az okát abban látjuk, hogy a marxi-lenini történeti tudat (osság) semmisnek tekinti a megismerés önmagában vett világát, amit az objektívként posztulált világ ontológiai kategóriájában rejt el. A marxista tanban ezt a törekvést fejezi ki a termelési módok egymást követő szekvenciáinak a fogalma; ezek a stádiumok a haladás, a fejlődés szükségszerű lépcsőfokai egy teleológiailag meghatározott történelmi pályán. A „társadalmi formákat” termelési módként elgondoló marxista felfogás az anyagi termelés fundamentumára vezeti vissza a társadalmi totalitás így értett fogalmát; ezzel pedig egy olyan monisztikus elképzelést sugalmaz, amely az alapra és a felépítményre tagolt társadalmi egészt vizionálja.22 Ez így egy szubsztantív, nem pedig egy analitikus történetfilozófiai koncepciót alkot, amelynek — értelemszerűen - nincs, nem lehet mondanivalója a szorosan vett történeti megismerés számára.23 A történeti episztemológia részletes kifejtésére ugyanis kizárólag az analitikus történetfilozófia gondolati tere biztosít lehetőséget, amely a megismerést magát valamelyest autonóm és nem teljesen függő helyzetben lévő létezőként tételezi. A historiográfia mellett az elméleti kérdések iránt is érdeklődő és bevallottan marxista történész, Glatz Ferenc 24 maga is érezte a marxista történeti episztemológia kínzó hiányát, amikor keserűen megállapította: e területen „az összegző igényű vizsgálat elmaradt. S ezt majd csak a következő évtizedek bizonyára 1317
