Századok – 2021
2021 / 6. szám - HÁZASSÁGPOLITIKA, HONOR, HADJÁRATOK – TANULMÁNYOK AZ ANJOU-KORRÓL - Tringli István: A királyi birtok védelme az Anjou-korban
TRINGLI ISTVÁN is, amely a birtokhoz közel fekvő hiteleshelyhez szólt. A hiteleshely is parancsot kapott: ki kellett kézbesítenie a parancslevelet a címzettnek, meg kellett hallgatnia válaszát, és arról beszámolót kellett írni a királynak, azaz a király nevében eljáró kancelláriai alkalmazottnak. A két parancslevéllel a panaszos vagy megbízottja az udvarból visszaindult abba a megyébe, ahol a hatalmaskodás történt. Először a hiteleshelyhez fordultak, ahol kaptak egy hiteleshelyi embert, akivel együtt aztán elmentek a parancslevél címzettjéhez. Nemcsak a válaszát várták meg, hanem azt is, hogy hozzáfogott-e elégtételt adni a károsultnak. Erről a hiteleshelyi kiküldött számolt be a káptalanban vagy a konventben, ahol kiállították és megpecsételték a válaszlevelet, amelyet megint csak a panaszos vagy megbízottja vitt vissza az udvarba. A parancslevél a panaszosnál maradt, mert azt tartalmának ismertetése után vissza kellett adni neki.55 Gyula. Bp. 1878-1920. (a továbbiakban: AO V. 283.; 1352: „aliud, sicut nos graviter offendere formidatis, nullatenus facere audeatis” Uo. 596.; 1400: „secus igitur facere non ausuri in premissis” DL 8574.; 1407: „secus igitur pro nostra gratia non facturi in premissis” Magyarország és Szerbia okit. IL 49.; 1408: „aliud nullomodo facere ausurus” DL 9448. 55 1 348 (?): A revisnyei Reviczky-család okmánytára. Szerk. Reviczky Sándor. Bp. 1978. 6.; 1349: AO V. 283-284.; 1352: AO V. 595.; DL 4292., 4293.; Monumenta ecclesiae Strigoniensis I-IV. Szerk. Ferdinandus Knauz et al. Strigonii 1874-1999. (a továbbiakban: MES) IV. 83.; 1362: AOkl. XLVI. 414. sz. Nem, vagy csak elvétve idézték meg a honor birtokost vagy alárendeltjét a király elé, ebből következően csak ritkán fordult elő, hogy királyi embert is kiküldtek az oklevél kézbesítésére. A kézbesítéshez és a válasz meghallgatásához nem volt szükség királyi emberre, arra elég volt a hiteleshely tanúbizonysága. A kézbesítő parancsok mindig csak egy hiteleshelyhez szóltak, az egyik területileg illetékes káptalanhoz vagy konventhez. Vármegyei hatóságra nem bízták rá e parancs kézbesítését. Ennek egyszerű oka volt: a honor birtokosok sokszor az illető megye ispánjai voltak, így aztán saját ügyükben kellett volna eljárniuk, ráadásul maguk ellen. Ez pedig hiteltelenné tette volna az eljárást. A panasszal a királyt ott keresték meg, ahol éppen tartózkodott. Ez költségessé és nehézkessé tette a benyújtást. A kúria ítélőmestereinek lakhelye a királyi székhelyen volt, azt jól ismerték az ügyvédek. A honor birtokos elleni panasszal ellenben az utazó királyi udvar után kellett eredni, és az előtt kellett előadni az ügyet, helyesebben benyújtani a panaszlevelet. Ha az uralkodó vidéken járt, azt gyakran kihasználták a környékbeli birtokosok, és nagyobb számban jelentek meg panaszaikkal, mint a távol élők. Minden egyes parancsról biztosan nem az uralkodó döntött személyesen. Elképzelhetetlen, hogy a nagy kiterjedésű, honorant kiosztott uradalmak földjére bitangolt marhákkal, tilosban kapott szomszédos favágókkal és más hasonló súlyú ügyekkel a király személyesen foglalkozott volna. Ráadásul nemcsak a honor 1225
