Századok – 2021
2021 / 6. szám - HÁZASSÁGPOLITIKA, HONOR, HADJÁRATOK – TANULMÁNYOK AZ ANJOU-KORRÓL - Csákó Judit: Zára 1345–1346. évi velencei ostroma a narratív kútfők tükrében
ZÁRA 1345-1346. ÉVI VELENCEI OSTROMA A NARRATÍV KÚTFŐK TÜKRÉBEN Utóbbi teóriának a valószínűségét csökkenteni látszik azonban egyfelől az, hogy a kutatás által különösen megbízhatónak ítélt dalmáciai forrásnak tendenciózussága ellenére sem jellemzője, hogy gyökeresen megmásítsa a tényeket. Sőt, azt is meg kell említenünk, hogy a krónikás a záraiak hibáit sem hallgatja el: felrója a város lakóinak, hogy kapzsiságukban — s alighanem elbizakodottságukban, hogy az ostrom hamarosan véget érhet - igen magas áron adták az élelmiszert a falaik alatt táborozó magyaroknak.112 A hipotézisnek, miszerint egy, a dalmáciai hagyományban kiformálódott mítosszal lehet dolgunk, ellentmondani látszik az is, hogy a magyarok árulása olyan elbeszéléseknek is eleme, amelyeket nem Zárában jegyeztek le. Azt azonban, hogy egy Dalmáciában kiformálódott szóbeszéd eljutott Firenzébe vagy Riminibe, ahol Villani vagy Battagli rögzítette, még nem tarthatjuk perdöntőnek arra nézve, hogy a híresztelésnek volt valóságtartalma. Töprengésre késztethet ugyanakkor bennünket, hogy a hagyomány - igaz, egyetlen rövid híradás formájában - a velencei történetírásban is megjelenik. Ennél is elgondolkodtatóbb azonban, hogy a Névtelen Minorita — akitől éppen azt várhatnánk, hogy Kükülleihez hasonlóan a magyarok hősiességének állít emléket - éppen olyan szigorú a bárókhoz, mint az Obsidio szerzője, s nem hallgatja el, hogy az előkelők képtelenek voltak ellenállni a velencei arany csábításának. Igaz, a Gesta Nagy Lajos királyról megfelelő caputfat ismeretlen szerzője az események után több mint másfél évtizeddel foglalta írásba - a mű keletkezését 1362—1363 fordulójára helyezi a kutatás —,113 következésképpen az sem elképzelhetetlen: az elbeszélés torz hagyományt rögzít. Érthetetlennek kell azonban tartanunk, hogy az árulás története miért tört magának utat Lajos király históriájába, ha az előkelők Zára alatti szégyenteljes viselkedése nem számított ugyanúgy közismertnek a magyarok körében, mint a dalmáciai városban. 112 Obsidio Jadrensis 233., 235. Lásd még Domanovszky S. - Vértesy J: Nagy Lajos első hadjárata i. m. 916-917. 113 Kristó Gy.: Utószó i. m. 113-114. 114 Baumgarten E: Forrástanulmányok i. m. 117. Több érvet hozhatunk ugyanakkor amellett is, hogy az árulás vagy nem történt meg, vagy mégsem érintette olyan mértékben a magyar sereget — s bizonyult döntő faktornak a július 1 -jei ütközet kimenetelében -, mint ahogyan azt a Zárai Névtelen és a Névtelen Minorita indulatoktól fűtött előadásai sugallják. Az álláspont mellett felhozható bizonyítékok sorában idézi egyfelől a szakirodalom azon velencei krónikák tanúságát, amelyek a fentebb bemutatott forrásokkal szemben ádáz küzdelemről és a magyarok felett aratott fényes győzelemről számolnak be.114 Az utóbbi típusú híradást rögzítő elbeszélések csoportjába tartozik rögtön a Chronica Jadretina is, amely úgy tudja, a magyarok részéről több mint hétezer 1160