Századok – 2021
2021 / 5. szám - TÖRTÉNETI IRODALOM - Pritz Pál: 100 év. A trianoni Magyarország képes története (Grósz András)
TÖRTÉNETI IRODALOM bár kissé túlhangsúlyozva mutat rá az arisztokrácia felelősségére a politikai, társadalmi és szociális reformok elmaradása miatt, ezért is idéz több alkalommal Illyés Gyula Ebéd a kastélyban című regényéből. (23., 77., 147-148., 183-184.) Ugyanakkor éles kritikával illeti a szovjet érdekszférában létező úgynevezett népi demokráciák „népet és demokráciát egyaránt megcsúfoló” rendszereit is. (8.) A könyv írott forrásainak egy része önmagában, kommentár nélkül is hozzájárul egyegy esemény hátterének megismeréséhez. így Polcz Alaine megrendítő vallomása a szovjet megszállásról (165-167.) vagy Darvas Iván visszaemlékezése Masaryk csehszlovák elnökkel történt gyermekkori találkozásáról (116.) többet mond bármiféle elemzésnél. Ennek ellenére egyes magyarázat nélküli forrásközlések, mint például Teleki Pál második zsidótörvény kapcsán tett felszólalásának (132-134.) vagy Bárdossy László népbíróság előtt, az utolsó szó jogán elmondott beszédének (176-179.) részletei a közlés helyén megjegyzést igényeltek volna, jóllehet a két kormányfő tevékenysége bővebb leírást kap a kötetben. A szerző egyes dokumentumokhoz fűzött kommentárjai segítik egy adott esemény vagy személyiség munkásságának jobb megértését. Például a módszeres kritika Hóman Bálintnak a magyar külpolitika irányairól írt tanulmányáról rávilágít a Horthy-éra külpolitikai gondolkodásának gyengeségeire és erősségeire (105-110.), ahogy Németh László különböző korszakaiból idézett írásainak (116-117., 154-156., 214-215., 227-228., 285.) vizsgálata is világosabbá teszi az író összetett életművét. Grósz Károly 1988. végi beszédének - amelyből a közvélemény csak egy-egy kiemelt mondatot ismer - részletes taglalásával (254-257.) Pritz Pál új szempontokat ad az MSZMP-n belüli küzdelmek és az állampárt rendszerváltozáshoz kapcsolódó viszonyának feltérképezéséhez. A szerző a hazai közgondolkodásban máig élő és sok esetben ébren tartott tévhiteket is cáfol, amelyek például a Károlyi Mihály vezette kormány tevékenységét országvesztőnek bélyegezik (különös tekintettel a belgrádi fegyverszünetre és a hadsereg leszerelésére, 34., 37.), vagy amelyek Kállay Miklós háborúból való kiugrást előkészítő külpolitikáját Kállai-kettősként jellemzik. (145-146.) Pritz Pál olykor általánosítóan fogalmaz, így például az 1956-os forradalomban harcoló pesti srácok - akiknek hősies küzdelmét természetesen nem vitatja - szociális hátterét lumpenvilágként írja le. (228.) Ez a meghatározás bármiféle differenciálás nélkül túlságosan leegyszerűsíti az utcán küzdő fiatalok társadalmi helyzetét. Az egyházi iskolák 1948-as államosítása kapcsán Ortutay Gyula összetett szerepét is bemutatva arról ír, hogy a néprajztudósból lett miniszter azt valósította meg, amit lényegében már Eötvös József is akart. (197.) Az egyházi iskolák államosításának áterőszakolása és a kommunista párt totális hatalomátvételéhez eszközként történő felhasználása azonban bizonyosan nem találkozott volna a 19. századi nagy előd egyetértésével. Pritz Pál nagyívű vállalkozása gondolkozásra és vitára egyaránt ösztönző látképet ad a 20. századi Magyarország történetéről, amelynek összetettségét hűen érzékeltetik az általa írtak és a felhasznált források. Művéből nemcsak azt tudhatjuk meg, hogy mi történt a 20. századi Magyarországon, hanem azt is, ő hogyan látja a múlt századot. Thienemann Tivadarnak a kötetben idézett gondolatai a ma történészei számára is megszívlelendő üzenetet hordoznak: „Nem lehet, nem szabad a jelent felelőssé tenni a jövő előre nem látott és kiszámíthatatlan következményeiért. Minden ’jelen előkészíti a ’jövőt’, a ’ma előkészíti, sőt föltétele a ’holnap’-nak. De ne vádoljuk a mai embert, hogy nem ’látta előre’, mit hoz a holnap. Az előrelátás nagyon kétséges, korlátozott emberi képesség. Visszanézni sokkal könnyebb, mint előre látni.” (73.) Grósz András 1123
