Századok – 2021
2021 / 1. szám - TANULMÁNYOK - Neumann Tibor: Alispánválasztás a középkor végi Magyarországon
NEUMANN TIBOR foglalkoztak ezzel az elvárással, rendre saját, sokszor nem beregi származású familiárisaikat bízták meg a feladattal, egészen 1503—1504-ig, amikortól Kerepeci Imre személyében egy olyan helyi alispán kezdte meg működését, aki aztán legalább négy ispán idején is hivatalában maradt. Ekkortól kezdve a megyében nem ismerünk „idegen” alispánokat.47 Magától értetődő, hogy az i486, évi dekrétum 1492-ben is megerősített48 intézkedése arról, hogy csak az adott megyében birtokos nemesre lehet bízni az alispánságot, a helyi erőviszonyok függvényében különböző időpontokban ment át a gyakorlatba. De adatsoraink egyértelműen azt mutatják, hogy a Jagelló-kor folyamán előbb-utóbb minden megyében ez lett a természetes.49 47 Arch. IL 63-67. 48 Decreta regni mediaevalis Hungáriáé Tomus IV. 1490-1526. Critice recensuerunt et Anglice reddiderunt Peter Banyo et Martin Rady, János M. Bak assistente. Idyllwild-Bp. 2012. (a továbbiakban: DRMH IV.) 36. 49 Arch. II. passim. 50 Arch. IL 85-86. Azok az egyre sűrűbben jelentkező Jagelló-kori esetek, amikor ugyanaz a személy — Petneházihoz és Kerepecihez hasonlóan — több ispán idején is szerepel alispánként, feltehetően annak a jele, hogy a megyei nemesség egyre több helyen, egyre gyakrabban kapott engedélyt arra, hogy maga gondoskodjon az alispán megválasztásáról, vagy legalábbis beleszóljon az alispán kinevezésébe. Nyilvánvaló példát szolgáltat erre a Diósgyőr vár birtoklásával egybekötött borsodi ispánság betöltőinek és alispánjaiknak az adatsora. A változás legkésőbb 1493-ra tehető és Szalontai Boldizsár személyével igazolható a legjobban. Első alispánsága (1493-1496) idején Beatrix királyné két familiárisa váltotta egymást az ispánságban: Patócsi Bertalan (1491-1495), majd az olasz Francesco Viola (1495-1500). Időközben az a Daróci Tiboldi! János követte őt az alispánságban (1497), aki 1490-ben már egyszer feltűnt a poszton. Utána Szalontai visszatért legalább két teljes évre (1498—1500). Igen ám, de közben, 1500 elején a hazájába visszatérő Beatrix királyné átadta Diósgyőrt a királynak, aki megyésispánná a korábbi alnádort, Hangácsi Mihályt nevezte ki (1500). Hangácsi még ebben az évben elhunyt, de végrendeletében saját alispánjának {vicecomiti meo Borsodiensî) nevezte Szalontait, aki egy év kihagyás után 1502-1504, valamint 1506-1509 között harmadszorra és negyedszerre is elnyerte az alispánságot. Arra, hogy az alispáni tisztség semmilyen módon nem kötődött Diósgyőr aktuális birtokosaihoz és tisztségviselőihez, az is egyértelmű bizonyítékot szolgáltat, hogy Szalontai alispán Dadai Móré Elek ispán (1502-1508) után egy időre még hivatalban maradt Szálkái László ispánsága alatt is (1509—1511).50 A példákat lehetne tovább szaporítani, de felesleges. Vagy valóban a középkorra oly jellemző, kölcsönös bizalmon alapuló familiaritás alakult át végletesen a birtokigazgatásban és katonáskodásban ki-kimutatható „szervitori” kapcsolattá, amelynek Ill
