Századok – 2021
2021 / 5. szám - TANULMÁNYOK - Deák Ágnes: Közigazgatási határok és nemzetiségpolitika Magyarországon az 1850-es években
KÖZIGAZGATÁSI HATÁROK ÉS NEMZETISÉGPOLITIKA MAGYARORSZÁGON AZ 1850-ES ÉVEKBEN esett - túlnyomóan magyar lakosságú volt. Annál meglepőbb azonban, hogy a pozsonyi kerületi jelentések sem utalnak a nemzetiségi szempont kifejezett alkalmazására. A bizottmány tagjai vagy nem láttak e tekintetben problémát (ezt indokolhatja az, hogy - amint láttuk - 1849-1850-ben jelentős korrekciók zajlottak), vagy azt más eszközökkel, nem közigazgatási határmódosítással vélték orvosolhatónak.61 61 A bizottmány iratait lásd MNL OL D 46 126. doboz: Organisirungs-Acten Ofen; Organisirungs-Acten Pressburg. Más forrásból viszont tudjuk, hogy Pozsony megyében Németdiószeg község kérte a vele 1848-ban - állítólag a község akarata ellen - egyesített Magyardiószeg községtől való különválást. Indokaik között szerepelt saját német nyelvű iskolájuk fenntartásának igénye s hogy az egyesítés „egyenetlenségek és viták”-hoz vezetett. Bach előterjesztésére az uralkodó engedélyezte. Bach előterjesztése az uralkodó számára, 1853. nov. 30. (német nyelvű) HHStA Kabinettskanzlei, Vorträge MCZ 3977/1853. A neoabszolutizmus éveiben az állampolgárok nemzeti hovatartozása a közigazgatás rendszerének meghatározó elveként - annak ellenére, hogy a „nemzeti egyenjogúsítás” jelszava az első években a kormányzati legitimáció részét képezte - a járási közigazgatási szintre korlátozódott, és csak egyes kerületekben érvényesült. Az összbirodalom építése folyamatának politikai érdekei és a törekvés a magyar politikai elit lehető meggyengítésére a megvalósítás pénzügyi és gyakorlati nehézségeivel párosulva megakadályozták a nemzeti csoportok területi-közigazgatási elkülönítése programjának megvalósulását Magyarországon. A neoabszolutizmus kormányzati rendszerében már szó sem lehetett járási, megyei, kerületi választott önkormányzati testületekről, így ez a szempont sem szólt immáron a nemzetiségi csoportok egymástól való elkülönítése mellett. Amikor azonban a német nyelvet mint közigazgatási nyelvet egészen a járásokig bezáróan — elsősorban éppen a zömében nem magyarok által lakott és a többnemzetiségű területeken — bevezették 1852-től kezdődően, a német-szláv tartományokból hivatalnokok hada került Magyarországra, továbbá a falvak és városok, megfosztva a lehetőségtől, hogy belső ügyeikben korlátozott önállóságot élvezhessenek, az állami hatóságok szoros ellenőrzése alatt maradtak az ostromállapot feloldása után is, a nemzetiségi szempontból homogén lakosságú járások hivatalainak nemzeti színezete is elhalványult. A lakosságnak nem volt lehetősége arra, hogy nemzeti igazgatás élményét élje át s magáénak érezhesse e járási hivatalokat. A birodalmi kormányzat átalakult preferenciáit Bach belügyminiszter 1856- ban az erdélyi, úgynevezett országképviseleti szerv kapcsán így összegezte: „Az erdélyi képviselet összetételénél nem lehetett a nemzetiségek elkülönítésének elvéből kiindulni. 1849-1850-ben ez az elv volt uralkodó, s erre alapozva alakították ki a közigazgatási szervezetet. A tapasztalat azonban megmutatta, milyen hátrányokkal járt ez. A kormány ezért egy másik útra lépett, s 1852-ben az ország igazgatása oly módon került átszervezésre, hogy azzal megkezdődjék a nemzetek 1074
