Századok – 2020
2020 / 5. szám - MOZAIKOK A MAGYARORSZÁGI ZSIDÓSÁG ÚJ- ÉS LEGÚJABB KORI TÖRTÉNETÉBŐL - Prepuk Anikó: Miért nem nyert képviseletet az izraelita felekezet a dualizmus kori főrendiházban
PREPUK ANIKÓ 939 A „szakadás” mint az izraelita felekezet megíté l é s é nek sarokk ö ve Tóth Lőrinc értékelése a magyar zsidóság modern kori történetének egyik meghatározó problémájára, a centralizált egyházszervezet hiányára utalt, amely ösz szetett történeti okokkal magyarázható. Magyarország újkori zsidó népessége a 18. század második felétől megélénkülő bevándorlás nyomán érkezett az országba.20 A nemesi birtokokra, mezővárosokba telepedő zsidó csoportok autonóm községeket alkottak, ami összhangban állt a zsidó tradícióval, amely a diaszpórában élők egyedüli összekötő elemének az ősök hitét fogadta el. Jóllehet, több államban a zsidó közösségek a korábbi évszázadokban az autonómia magasabb szintű intézményeit is létrehozták, például Lengyelországban a 16. században két nagytanács jött létre, Csehország, Morvaország és Szilézia pedig külön főrabbival rendelkezett. A 17. századtól Magyarországon is ismert a főrabbi tisztsége, akinek szerepköre azonban az adóbehajtásra korlátozódott, és nem terjedt ki a közösségek összefogására.21 A belső autonómia magasabb szintű hazai intézményeinek megszületését mindenekelőtt a gyakori népességmozgás akadályozta, amelynek hatására csak a 19. század közepére alakultak ki a szilárdabb hitközségi keretek.22 A megtelepedő közösségek közötti intézményes kapcsolatok létrejöttét azonban a 19. század elejétől a zsidóság meginduló vallási polarizációja gátolta, amely a hagyományhoz való viszony mentén a vallási rituális, életmódbeli reformokat támogató és a tradíciókat védelmező irányzat szembenállásában, majd elválásában nyilvánult meg. 23 Az autonóm hitközségeket összefogó intézmény hiánya különösen szembeötlővé vált az 1867 után kialakult alkotmányos rendszerben, hiszen azt jelentette, 20 Ember Győző: A magyarországi országos zsidóösszeírások a XVIII. század első felében. In: Magyar- Zsidó Oklevéltár VII. Szerk. Grünvald Fülöp – Scheiber Sándor. Bp. 1963. 49–77. 21 Venetianer Lajos: A zsidóság szervezete az európai államokban. Bp. 1901. 249–260., 279–282., 302–308., 328–335. 22 Zeke Gyula: A magyarországi zsidóság hitközségeinek kiépülése. In: Hét évtized a hazai zsidóság életében I–II. Szerk. Lendvai L. Ferenc – Sohár Anikó – Horváth Pál. Bp. 1990. I. 126–144.; Kovács Alajos: A zsidóság térfoglalása Magyarországon. Bp. 1922. 9–12.; Jehuda Don – George Magos: A magyarországi zsidóság demográfiai fejlődése. Történelmi Szemle 28. (1985) 437–438. 23 A haladó irányzat követői az akkulturáció jegyében a vallási szertartásokban olyan – főként esztétikai – változtatásokat kezdeményeztek, amelyek a környező társadalom vallási normáinak átvételét célozták. Ilyennek tekinthető a templomi áhítat, a csend és a pompa megteremtése, az orgona és a kórus bevitele a zsinagógákba, a tóraolvasó asztalnak a zsinagóga közepéről a frigyszekrény elé helyezése, az esküvői baldachinnak a zsinagógában történő felállítása, illetve a heti egy alkalommal tartott felemelő szónoklat. Groszmann Zsigmond: A pesti kultusztemplom. Magyar Zsidó Szemle 40. (1923) 86–94.; A konzervativizmus fellegvárává a pozsonyi gyülekezet és nagy múltú jesivája vált, amely Schreiber Mózes rabbi irányításával próbált gátat vetni a modern gondolatoknak. Jakov Katz: Hatam Szofer életrajzához. In: Magyar zsidó történelem – másképp. Jeruzsálemi antológia. Szerk. Michael K. Silber. 2. átdolgozott kiadás. Bp.–Jeruzsálem 2008. 135–183.
