Századok – 2020
2020 / 5. szám - MOZAIKOK A MAGYARORSZÁGI ZSIDÓSÁG ÚJ- ÉS LEGÚJABB KORI TÖRTÉNETÉBŐL - Konrád Miklós: Asszimilációs elvárások és zsidó válaszok az emancipációig
KONRÁD MIKLÓS 907 tett meg az 1840. évi XXIX. tc., amely, hogy csak a legfontosabbat említsem, a bányavárosok kivételével az egész országban lehetővé tette a zsidók letelepedését, megnyitva előttük a szabad királyi városok kapuit. 12 A zsidók integrációjáról ekkortól kibontakozó diskurzusnak már e kezdeti fázisában megjelent a velük szemben 1867-ig támasztott elvárások csaknem teljes skálája. Az országgyűlési képviselők és a sajtóban nyilatkozó értelmiségiek azt kérték – illetve követelték – a zsidóktól, hogy tisztuljanak meg erkölcsileg, amit elsősorban azáltal érhetnek el, hogy a kereskedelmi pályáktól elfordulva „hasznos mesterségekre”, vagyis földművelésre és iparosságra adják a fejüket; tanuljanak meg magyarul; alkalmazkodjanak szokásaikban a többségi társadalomhoz; tanúsítsanak ragaszkodást a magyar nemzetiség iránt, valamint vessenek véget társadalmi elkülönülésüknek, és közeledjenek – korabeli kifejezéssel „simuljanak” – keresztény honfitársaikhoz, ha pedig ezt vallásuk gátolná, reformálják meg vallásukat. E rövid időszak során a leggyakrabban megfogalmazott elvárás a zsidók morális regenerációjára vonatkozott. Jóllehet a liberálisok többsége egyetértett a Wilhelm Dohm Über die bürgerliche Verbesserung der Juden (1781) című munkája óta klasszikussá vált tétellel, miszerint a zsidók erkölcstelensége nem természetükből eredt, hanem óhatatlanul aljasító elnyomásuknak volt betudható, magát az erkölcsi züllést mindenki tényként kezelte. A zsidók morális javulását legtöbben az emancipáció nélkülözhetetlen előfeltételének tartották. Így vélekedett az ifjú Trefort Ágoston is, mivel megítélése szerint az országban élő zsidóságnak „testi s erkölcsi elaljasodása olly nagy, hogy a keresztényekkel rögtön egyenlőtétele mind a kettőnek csak kárára válhatnék”.13 A zsidók egyenjogúsítását az alsótábla 1840. március 24-ei vitáján elutasító követeken kívül az egyetemi tanár Horvát István is osztotta véleményét, aki 1840 decemberében megjelent cikkében „múlhatatlan szükség”-nek ítélte, hogy emancipációjuk előtt a zsidók mossák le magukról az „erkölcsi romlottság” szennyét.14 E domináns nézettel szemben a honi zsidók emancipációjának leghíresebb keresztény szószólója, Eötvös József egyedül maradt. Az emancipáció védelmében a főrendi táblán 1840. március 31-én mondott beszédében, majd ennek tanulmánnyá bővített változatában a 12 1839-dik esztendei Szent-Iván havának 2-dik napjára rendeltetett Magyarország közgyűlésének írásai IV. Pozsony 1840. 40–41., 243–244., 291., 297. Az eseményeket összegzi Groszmann Zsigmond: A magyar zsidók V. Ferdinánd alatt (1835–1848). Bp. 1916. 4–10.; Simon László: Zsidókérdés a ma gyar reformkorban (1790–1848). Debrecen 1936. 23–37. 13 Trefort Ágoston: Az oroszbirodalomban 1835-b. hozott zsidókat illető törvény. Themis. Harmadik füzet. Pest 1839. 4. 14 1839-dik esztendei Szent-Iván havának 2-dik napjára rendeltetett Magyarország közgyűlésének jegyző könyve II. Pozsony 1840. 291–292.; Z. [Horvát István]: Mózes öt könyve. Tudományos Gyűj temény 24. (1840) 12. sz. 83.
