Századok – 2020
2020 / 4. szám - TANULMÁNYOK - Büky Orsolya: Recepció és forrásérték. Hóman Bálint és a Darányi-irathagyaték
BÜKY ORSOLYA 825 le, mely különböző személyiségzavarokkal párosulhat, Darányi Borbála egész életét végig kísérte és férje halálát követően egészen súlyos formában jelentkezett. A betegség kialakulásának pontos okai ma sem ismertek, de az eddigi kutatások egyértelműen kimutatták a családi háttérnek részben genetikai, részben a személyiség szociális fejlődésében játszott jelentős szerepét.28 A Darányi család gazdag levelezéséből kibontakozó kép alátámasztja ezt a feltételezést, s úgy tűnik, a gyermekei egész fejlődését, sőt legapróbb életmegnyilvánulásait vaskézzel irányító apa, idősebb Darányi Ignác akarata elől – legalább is Darányi Borbála számára – az egyetlen menekülést a kiemelt személyes figyelmet és kíméletet biztosító betegállapot kínálta. Az apai szigor ellenében ez a stratégia ritkán volt alkalmazható, ám a házasságot követően férje, Hóman Ottó jóval megengedőbb, szeretetteljes személyisége mellett teljes erejével kibontakozhatott. Sőt, Hóman Ottó, aki Hóman Bálint számtartó fogadott gyermekeként gimnáziumi évei idején az iskolaidő alatt a Darányi család budai házában lakott, már kamaszként készséggel segédkezett a gyermek Darányi Borbála figyelemfelhívó kísérleteihez. 29 A Kolozsvárról írt levelek állandó témája Darányi Borbála betegeskedése, mely fej-, láb- és hátfájásokban, illetve gyomor és szívpanaszokban nyilvánult meg, s melyek okaira az évek során a házat sűrűn látogató orvosok sem tudtak fényt deríteni. 30 Idősebb és ifjabb Darányi Ignác válaszleveleikben különböző életvezetési tanácsokkal igyekeztek segíteni a permanens állapoton, melyek között a napi séta formájában megoldható rendszeres mozgás, a hideg vizes lemosás és fürdés,31 a mértéktartó étkezés, illetve a nehéz vacsora elhagyása mellett32 a lakás, különösen a gyerekekkel 28 Erről lásd a Pszichológia 26. (2006) 4. sz. tanulmányait, illetve Daniel Williams: Pszichiátriai di agnózis és a szomatizáló neuropszichiátriai zavarok. Psychiatric Times 2016. 1. sz. (https://bit.ly/ 3cet5BK, letöltés 2020. ápr. 25.) 29 „Különösen tisztelt Nagysád! Biri betegsége egy kicsit rosszabbra fordulván, Frenreisz doktor úr ma délelőtti meghagyása következtében sietek Nagyságodat ezen expressus által értesíteni a felöl, miszerint Biri betegsége, mely alkalmasint sarlachchá fog változni Ngod becses jelenlétét szükségli, s ennél fogva felkérni Ngodat, méltóztassék a lehető leghamarabb hozzánk ide Budára feljönni.” Hóman Ottó levele Darányi Ignácné Földváry Borbálához, 1860. nov. 9. A borítékon az orvos rájegyzése is olvasható: „Azonban már Birike jobban lett. dr. Frenreisz.” OSZK Kt Fond 35. 30 „Birike betegségéből kigyógyult néhány hét előtt, ő több rendbeli betegségektől szenved (fogfájás, gyomorgörcs, szívdobogás).” Hóman Ottó levele idősebb Darányi Ignáchoz, 1876. dec. 18. MNL OL P 1439 1. d. 6. t.; „A szívfájással van a legtöbb bajom, mert minden csekély izgatottság szívdobogást, vagy lassú szívverést okoz.” Hóman Ottóné Darányi Borbála levele ifj. Darányi Ignáchoz. Kolozsvár, 1877. máj. 10. MNL OL P 1441 8. d. 15. t.; „Én bizony jelenleg kicsit szenvedőleg vagyok, különösen a szívfájással, mire nemigen tud az orvos sem adni semmit, mitől enyhülne.” Hóman Ottóné Darányi Borbála levele ifj. Darányi Ignáchoz. Kolozsvár, 1877. jún. 19. MNL OL P 1441 8. d. 15. t. 31 „Becses levelét megkaptam. A vízgyógyról szóló könyvet még nem vettem meg, de még ma megveszem. A fürdőkád kicsit nagyobb, mint édesapámé, de lehet használni.” Hóman Ottóné Darányi Borbála levele idősebb Darányi Ignáchoz, 1873. jan. 9. MNL OL P 1439 1. d. 6. t. 32 „Édes Nácikám! Igen köszönöm a vacsorára és a cselédekre kiterjedő figyelmet. A vacsorára illetőleg én bámulom a te erős akaratodat, hogy az egészséged kedvéért le tudsz mondani arról, ami nálam