Századok – 2020
2020 / 4. szám - TANULMÁNYOK - Tusor Péter: Lippay György a római Rezidencia Kongregáció előtt (1638–1642)
TUSOR PÉTER 809 ám közben a nunciusnak megfelelő értesüléseket (giustificata informazione ) kell az abban foglaltakról szereznie. Utasításba adták továbbá, hogy figyelmeztesse Lippayt, hogy a vikáriusok és segítők közreműködésével111 viselje megfelelően gondját egyházának, hogy a lelkek szolgálata ne szenvedjen hiányt. 112 A nuncius 1639. június 18-ai jelentése. A Kongregáció felmentő dekrétuma (1639. július 21.) A mind az államtitkársági, mind pedig a kongregációs úton kellően instruált nunciusnak két hónapba került a szükséges információk beszerzése. 1639. június 18-án kelt, az Államtitkárságnak írt titkosított jelentéséhez lezáratlanul mellékelte a Rezidencia Kongregáció számára összeállított tájékoztatását is. Mivel az e hivatalhoz intézett iratok nincsenek meg,113 a Kongregációhoz írt többi nunciusi je lentéssel egyetemben ez az információ sem ismert szövegszerűen. Pedig tartalma érdekes lehetne, hiszen egyedül innen tudhatnánk meg azokat az érveket, amelyek meg győzték a Kongregáció tagjait a július 21-ei dekrétum döntéseiről. Mint emlékszünk, Malatestának a követi memoriale öt pontjáról kellett tájékozódnia. Az utolsó háromra írt válaszának lényege könnyen rekonstruálható: Lippay eltávolítása esetén valós egy világi kancellár kinevezésének veszélye, ami káros az egyházi érdekekre, Lengyelországban is püspök-kancellár van (a rezidencia-bulla bécsi érvényesítése esetén ez Varsóban sem lenne mellőzhető, ami a lengyel udvarral is komoly feszültséghez vezetne, tehát ott is felmentést kellene adni...); Lippay valóban meghatározó szerepet játszott a közelmúltbeli diétán, erről a nuncius már korábbi jelentéseiben is beszámolt. Számunkra igazán érdekes viszont az lenne, hogy mire jutott a nuncius az első két ponttal kapcsolatban, és hogyan értékelte azokat? Azaz: a kancellár Szent Istvántól kezdve mindig egyházi személy (kiváltképpen püspök) volt-e, illetve hogy ezt a „prerogatívát” az ország törvényei, évszázados hagyomány és hallgatólagos pápai beleegyezés legitimálja-e? A Kongregációs döntés ismeretében feltételezhető, hogy ezek az érvek nem találkozhattak ugyan lelkes ünnepléssel, de túlzott elutasítással sem, tehát „kvázi pápai elfogadásukról” beszélhetünk. Meg kell azonban állapítanunk, hogy a Sancta Synodus Tridentina szigorú előírásai ellenében megfe lelő kánonjogi érvvel egyik pont sem szolgált – a bulla rendelkezései világosak, ezt korábban maga a nuncius is leszögezte. 111 Lippay két fő támaszára, Cseh Jánosra és Czeglédy Albertre az egyházmegye kormányzásában lásd Tusor Péter: Lippay György királyi kancellár, Eger főpásztora. In: Fejezetek az ezeréves egri egyházmegye történetéből. Szerk. Horváth István. (Egri Érseki Gyűjtemények Kiadványai 1.) Eger 2018. 47–58., 51. 112 Uo. 113 Mint ahogy jórészt az anyaintézmény sem őrizte meg a bejövő iratokat. (Töredékük a Trienti Zsinat határozatai szerint, tematikusan rendezett Positiones fondban található.) Indice dei Fondi i. m. 37–38.
