Századok – 2020

2020 / 4. szám - TANULMÁNYOK - Tusor Péter: Lippay György a római Rezidencia Kongregáció előtt (1638–1642)

TUSOR PÉTER 789 magyarországi uralma stabilizációjának számított, és kiemelt nemzetközi figyel­met kapott, hiszen az udvarral együtt a külföldi követek is Magyarországra érkez­tek, és rendszeresen beszámoltak uralkodóiknak az országgyűlés tárgyalásairól. A diéta egyik központi témája a valláskérdés volt, melynek reprezentatív sikere III. Ferdinánd hitvesének, a spanyol Habsburg Mária Annának magyar király­névá koronázása volt 1638. február 14-én. 37 Malatesta Baglioni nuncius szintén követte az udvari eseményeket, és hétről­­hétre, olykor még gyakrabban jelentett a történetekről az Államtitkárságnak és Francesco Barberini bíboros neposnak (1623–1644).38 E beszámolók sokszor csupán avvisi jellegű tudósítások, azonban gyakorta – leginkább titkosítva – a színfalak mögül informáló, izgalmas irományok. 1637. november 7-én a nunci­us Esterházy Miklós nádorral (1625–1645) folytatott beszélgetéséről számolt be. A nádor kifejtette neki, hogy a protestánsok mindent elkövetnek érdekeik érvé­nyesítésére, miközben Maximilian von Trauttmannsdorf, a Titkos Tanács elnöke (1637–1650) szerint az uralkodó arra számít, hogy a katolikusok már többséget fognak alkotni. Esterházy óvott attól, hogy a diétán sok mindent megígérjenek a rendeknek, amiket azután nem tudnak vagy éppenséggel nem akarnak betar­tani.39 Lósy Imre esztergomi érsek szintén biztosította Malatestát, hogy teljes mellszélességgel kiáll a diétán a vallás védelme mellett.40 December 17-én a pápai diplomata arról ír, hogy Lippay ügyes taktikai húzással azt tanácsolta a protestán­soknak, vallási sérelmeik tárgyában kérjenek audienciát magától az uralkodótól, mely lépés megzavarta a követeket.41 December elejétől sorozatban érkező jelenté ­seihez a nuncius gyakran országgyűlési iratok, például az uralkodói propozíciók másolatát is mellékelte. 42 Vagy a Francesco Ceva által irányított Államtitkárságon, vagy Francesco Barberini bíboros neposnak a pápai diplomácia irányításában (1632–1634-től) meghatározó szerepet játszó magántitkárságán (in proprio ) figyelhettek fel 37 Pálffy Géza: A Szent Korona és a koronaláda balesete 1638-ban. In: „Nem sűlyed az emberiség...” Album amicorum Szörényi László LX. születésnapjára. Szerk. Jankovics József et al. Bp. 2007. 1431– 1444., 1436. 38 Beszámolói a diétáról: BAV Barb. Lat. vol. 6985–6986. passim (relazioni in piano és avvisi), vol. 7004–7005. (ciffre). Több, a megküldött országgyűlési irathoz kapcsolódó jelentés kiadását lásd Tusor Péter: A pápai Államtitkárság levelezése Magyarországgal I. (BAV Boncompagni–Ludovisi, Barberi­ni Latini). Megjelenés előtt; Az országgyűlés vallásügyi tárgyalásainak eseménytörténetére: Zsilinszky Mihály: Az 1637/38-ki pozsonyi országgyűlés történetéhez. (Értekezések a Történelmi Tudományok Köréből XII/3.) Bp. 1885. 39 Malatesta Baglioni jelentése Francesco Barberininek. Pozsony, 1637. nov. 7. BAV Barb. Lat., vol. 7004, fol. 10r . 40 „Il nominato di Strigonia mi promise per la sua parte di assistere e fare ogni sforzo, perché le cose della religione più si aumentino, che ricevino pregiudizio.” Uo. 41 BAV Barb. Lat., vol. 7004, vol. 121r . 42 Tusor P.: A pápai Államtitkárság levelezése Magyarországgal i. m. 162., 163., 168., 172–174.

Next

/
Thumbnails
Contents