Századok – 2020

2020 / 4. szám - TANULMÁNYOK - Tusor Péter: Lippay György a római Rezidencia Kongregáció előtt (1638–1642)

LIPPAY GYÖRGY A RÓMAI REZIDENCIA KONGREGÁCIÓ ELŐTT (1638–1642) 786 lépjen. Fiatal kora, szép számú ellenségei – köztük az ország nádora, Esterházy Miklós – és a kijelölt közvetlen érsek-utód, Lósy Imre (1637–1642) megakadá­lyozták abban, hogy már 1637-ben elfoglalja a prímási széket.23 Lippayt az után, hogy megkapta az 1635. március 12-én kelt királyi prokancellári behívót, majd miután Sennyey István halálát24 követően augusztus végén átvette az udvari ma ­gyar kancellária irányítását, csupán elvétve találjuk meg a veszprémi püspökök sümegi székhelyén.25 Az ideiglenes egri rezidenciára, Jászóra 1637. május 14-ei egri püspöki kinevezése26 után, 1638 nyarán jutott el első ízben. 27 Személye Pázmány halálát követően egyre gyakrabban tűnik fel Malatesta Baglioni bécsi nuncius (1634–1639) jelentéseiben. Mint Pázmány végrendeletének végrehajtójával a szentszéki diplomata vele tárgyalt a bíboros hagyatékából a kánon­jog szerint a pápai ceremoniáriusoknak járó összeg megfizetéséről.28 Míg a nuncius, aki a bíboros halálától a magyar–szentszéki kapcsolatok érdemi javulását várta és az új prímást, Lósy Imrét méltónak találta tisztére,29 Lippayt mindenben Pázmány 23 Tusor Péter: Lippay IV. György (1642–1666). In: Esztergomi érsekek (1001–2003). Szerk. Beke Margit. Bp. 2003. 296–303. 24 Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltára (a továbbiakban: MNL OL) Magyar Királyi Kancel­lária, Magyar Kancelláriai Levéltár, Conceptus Expeditionum (a továbbiakban: A 35) nr. 105/1635.; MNL OL Magyar Kincstári Levéltárak, Magyar Kamara Archivuma (a továbbiakban: MKA) E 683 Libri dignitariorum, vol. 3, fol. 103. Lásd még Payr Sándor: Draskovich György győri püspök, a sopro ­ni jezsuita collegium alapítója. Protestáns Szemle 16. (1904) 77–92. és 153–163., 83–85. és 89–90.; Szabady Béla: Draskovich György püspök élete és kora. 1599–1650. In: A soproni katholikus főgim­názium értesítője. Sopron 1936. 14–115., különösen: 41–43. Vö. Kádár Zsófia: A soproni jezsuita kollégium kezdetei (1636–1640). Dobronoki György SJ superiorsága I–II. Soproni Szemle 65. (2011) 381–403. és 66. (2012) 54–70. 25 Prokancellári behívóját követően még április 13-án is Sümegen találjuk, egri püspöki kinevezéséig kelt főúri levelei egy kivétellel (Sümeg, 1636. nov. 16.) Bécsben, Regensburgban, illetve Kismartonban keltek. Tusor Péter: „Írom kegyelmednek, mint igaz magyar, igaz magyarnak”. Lippay György veszprémi, egri püspök, esztergomi érsek levelei magyar arisztokratákhoz, nemesekhez (1635–1665). (Collectanea Stu­diorum et Textuum [a továbbiakban: CST], I/1.) Bp. 2015. 2–3., 4–17. számú dok. Emellett a húsvéti időszakban is Sümegen tartózkodott, és a korábban véltnél számottevőbb volt felekezetszervező tevékeny­sége a veszprémi egyházmegyében. Vö. Uő: Veszprémi püspökök proszopográfiai/proszopológiai forrásai a vatikáni levéltárban, 1629–1696. Széchényi György processzusainak kivonataival. In: Erőgyűjtés és újrakezdés. A veszprémi egyházmegye története a 17. században. Szerk. Karlinszky Balázs – Varga Tibor László. (A Veszprémi egyházmegye múltjából 33.) Veszprém 2019. 167–206., 177–179. 45–54. jegyz. 26 MNL OL MKA E 229 Collationes Eccleasiasticae, vol. 1, fol. 384. 27 A rendelkezésre álló adatok szerint. CST I/1, 30. és 36. sz. 28 Malatesta Baglioni jelentése Francesco Barberininek. Bécs, 1637. okt. 17. Biblioteca Apostolica Vaticana (a továbbiakban: BAV), Codices Barberiniani Latini (a továbbiakban: Barb. Lat.) vol. 6985, fol. 111r . Szövege és további adatok: Tusor Péter: „Rationes, ob quas cancellarius Ungariae a residentia episcopali excusari merito debet” (1638). Művészet és mesterség. Tisztelgő kötet R. Várkonyi Ágnes emlékére I. Szerk. Horn Ildikó et al. Bp. 2016. 333–347., valamint Uő: Pázmány, a jezsuita érsek. Ki ­nevezésének története 1615–1616. Mikropolitikai tanulmány. (Collecteana Vaticana Hungariae I/13.) Bp.–Róma 2016. 181. 517. jegyz. 29 Malatesta Baglioni jelentése Francesco Barberininek (ciffre). Bécs, 1637. aug. 15. BAV Barb. Lat. vol. 7002. fol. 124r . Szövegét lásd Tusor P.: A magyar egyházi elit és Róma i. m. 179. 835. jegyz., vala­mint Bécs, 1637. ápr. 25. BAV Barb. Lat. vol. 6984. fol. 104v .

Next

/
Thumbnails
Contents