Századok – 2020
2020 / 1. szám - A TÁRSADALMI MOBILITÁS KÉRDÉSEI MAGYARORSZÁGON - Ugrai János: Iskolai sikerek és társadalmi emelkedés. A sárospataki példa a 19. század első felében
UGRAI JÁNOS 77 hat lelkipásztor kezdte pályáját alacsonyabb presztízsű gyülekezetben, de aztán másodjára már ilyen kiemelt egyházközségbe került. E hat fő mindegyikének emelkedő a pályája, tehát olyat nem találunk, aki egy 10-es helyről később alacsonyabb minősítésű gyülekezetbe sorolódott volna. Emelkedésük viszont időnként nagy mértékű és nem is teljesen egyirányú: így például Halászi József (1786) számításaim szerint sorrendben 3, 8, 5, 10 minősítésű eklézsiákba került, azaz második állomását, Noszvajt a jóval gyengébb borsodi Hejőbába követte, s csak ezután foglalhatta el az akkor bőségesen adakozó hívek által lakott Ároktőt. Egyirányú, de igen nagy mértékű volt Somossi István (1809) emelkedése: nyolc évet töltött Bodrogolasziban (3), utána kilencet Tolcsván (6), s ezt követően jutott Tállyára (10). Talán nem túlzás a kiemelkedő pályájúak közé sorolni további három személyt. Futó Dániel (1840) a régen igen tekintélyes, a 19. század közepére viszont kissé megkopott patinájú Szikszón (9) szolgált 18 évig. Szikszóhoz hasonlót lehet elmondani a hegyaljai bor egyik régi városáról, Tolcsváról is, ahol Kenyhetzi Pál (1824) töltötte el eddig ismert szolgálatának mind a tíz évét – Tolcsva 8-as minősítést ért el ekkoriban. Szintén egy évtizedet töltött el Kováts Gábor (1806) a 9-es kategóriába sorolható Tornagörgőn. Összességében a tiszáninneni lelkésszé lett seniorok 45,3%-áról, 19 főről mondható el, hogy a legjobb gyülekezetekbe kerültek, s közülük egyetlenegynek sem kellett idővel visszább lépnie. A többiek pályaívét nehéz kategorizálni. Bármilyen mintázatra lehet példát hozni, s alig lehet hozzá másik esetet társítani. Így például Kónya Pál (1810) szépen lépkedett felfelé a presztízssorban: négy évet Mádon (6), tizenkét évet Erdőbényén (7), majd pedig huszonöt évet Bodrogkeresztúron (8) szolgált. Ehhez talán leginkább Bátorkeszi József (1848) esete hasonlít, aki két évet Cigándon (6) töltött, majd pedig megállapodott, s tizenöt évet szolgált Zemplénagárdon (8). Emelkedő, süllyedő, majd ismét emelkedő mozgást (6, 8, 5, 8) a már említett Nádaskai Sámuel (1782) helyváltoztatásai jelentettek, ez azonban csupán egyetlen, minden tekintetben atipikus esettel rokonítható: a már szintén említett Zilahi Császár Sámuel (1795) nemcsak azzal tűnik ki a névsorból, hogy hét helyen szolgált, hanem azzal is, hogy e helyek mind csekély presztízsűek, kategóriaszámuk sorrendben: 2, 3, 4, 3, 2, ?, 3. Ez a tartósan stagnáló–süllyedő mozgás ismeretlen más seniorok körében. Határozottan süllyedő pályaívet járt be Kolláti Kozma Mihály (1784) Bükkaranyos (6), majd Kupa (3) után a tornai Égerszög (2) papja lett; Kisvárdai Ferenc (1802) Szendrőn (5), Tardonán (4), majd pedig Bánhorvátiban (2) szolgált – ráadásul az utóbbiban másfél évtizedig. A legnagyobb esést Szekeres Jánosnál (1831) feltételezhetjük: ő egyévi tállyai (9) szolgálat után Tiszalúcra (3) került, s maradt ott több mint négy évtizedig. Ez az adat azonban már
