Századok – 2020
2020 / 3. szám - TÖRTÉNETÍRÓK - Erős Vilmos: Szabó István (1898‒1968) a magyar történeti irodalomban
ERŐS VILMOS 641 alapján).99 Romsics itt részletesen ismerteti Szabó István történetírói pályájának első szakaszát, kiemelve a legfontosabb műveket, 1948-ig bezárólag. Ezekben a munkákban alapvetően két nagyobb vonalat különböztet meg: egyrészt a parasztságtörténeti tanulmányokat, másrészt a népiségtörténettel ösz szefüggő műveket. A parasztságtörténeti írásokkal kapcsolatosan egyik legfontosabb megállapítása (itt Szabó 1940–1941-ben megjelent műveire utal) például Hajnal István hatására az, hogy a parasztság története nem merül ki „úr és szolga ellenlábas viszonyában”. Romsics szerint: „Fontos eredményének tekinthető a magyar jobbágyság átmeneti, az Európa nyugati és keleti felében uralkodó viszonyoktól egyaránt eltérő jellegének a dokumentálása is. Domanovszky nézeteihez kapcsolódva Szabó is úgy vélte, hogy az ún. termeltető nagybirtok Magyarországon nem lett annyira domináns, mint Kelet-Európa más területein, s hogy 1514 után a parasztság helyzetében nem történt olyan mértékű visszaesés, amely indokolná a »második jobbágyság« fogalmát, s valamiféle külön fejlődési utat feltételezett. A magyar jobbágyok beköltözhettek a mezővárosokba, végvári katonának, illetve hajdúnak állhattak, sőt még nemességet is szerezhettek.” 100 Romsics Ignác szerint „ilyen előzmények után” fogott Szabó a nagyszabású népiségtörténeti szintézis, A magyarság életrajza elkészítéséhez, amelyben már a fejezetcímek és a fogalmak („nép”, „néptörténet”, „népi kép”) utalnak arra, hogy például Szekfű Gyula A magyar állam életrajzával szemben új szemléletű magyar történeti szintézis készült. Ezután részletesen ismerteti a mű legfontosabb megállapításait. „A magyarság életrajza a két világháború közötti népiségtörténet kiemelkedő al kotása. A rendelkezésre álló részletmunkálatokra és saját kutatásaira is támaszkodva Szabó István olyan szintetikus munkát alkotott, amely a szellemtörténet spekulatív konstrukcióit és a népiségtörténet metaforikus nyelvhasználatát egyaránt elkerülve először adott szakszerű és tárgyilagos képet a magyar és nem magyar népek történeti demográfiai és településtörténeti múltjának ezeréves Kárpát-medencei alakulásáról. Fiatalabb pályatársai közül igen elismerően írt róla Jakó Zsigmond és Makkai László, és azóta sokan mások. Egyetérthetünk Für Lajossal, aki szerint Szabó István e munkája »a magyar történettudomány legértékesebb művei közé tartozik«. Különösen kedvező volt munkáinak fogadtatása a népi mozgalom köreiben, ahol – nem alaptalanul – Hajnal Istvánhoz hasonló rokon lelket láttak benne.” 101 Hasonlóan emelkedett szavakkal illeti Romsics Ignác Szabó István – nem sokkal A magyarság életrajza után született – Nemzetszemlélet és magyarságtudat című cikksorozatát, amelyet egyrészt „társadalomtörténeti” munkának minősít, 99 Romsics Ignác: Clio bűvöletében . Magyar történetírás a 19–20 . században – nemzetközi kitekintéssel . Bp. 2011. 333–337. 100 Uo. 334–335. 101 Uo. 336–337.
