Századok – 2020

2020 / 3. szám - MAGYARORSZÁG ÉS AMERIKA: TÖRTÉNELMI KAPCSOLATOK ÉS HATÁSOK - Deák Nóra: Burkolt bűntudat jelei. Richard Nixon szerepe a magyar menekültek befogadásában

BURKOLT BŰNTUDAT JELEI 574 17-én közzétette az interneten azt a családi amatőr filmfelvételt is, amelyen mind protokolláris, mind pedig hétköznapi jelenetek láthatók, többek között egy piacon tett látogatás, ahol Nixonnak alkalma volt szóba elegyedni a helyiekkel.33 Az MTI részére Bojár Sándor (1914–2000) és Fényes Tamás (1924–1990) fotóriporterek ké­szítettek felvételeket, ezek az MTVA Sajtó- és Fotóarchívumában megtalálhatók, de az általam vizsgált Népszabadság és Magyar Nemzet cikkei mellett nem szerepelt illusztráció. Az Ország-Világ – amelynek Bojár Sándor akkor munkatársa volt – vonatkozó számait végignézve (az Arcanum jóvoltából34) sem találtam képes tudó ­sítás nyomait. Egy-egy hazai kiadványban, életmű-katalógusban vagy magazinban az utóbbi években előfordult, hogy megjelent a képriport valamelyik darabja. 35 Memoárjában Richard Nixon talán a legfelejthetetlenebb élményének a ber­lini fal megpillantását nevezte. Kelet-Berlinben a hivatalos idegenvezetés során hiába próbált az emberek közelébe kerülni, a hemzsegő kommunista rendőrök miatt ez lehetetlen volt. Ezért inkább később még egyszer megpróbált visszamen­ni, ezúttal népes kíséret nélkül. A Checkpoint Charlie36 közelében taxira várva odalépett hozzá egy munkás, és suttogva ennyit mondott: „Örülünk, hogy eljött Kelet-Berlinbe. Ne hagyjon minket cserben! Az egyetlen reményünk az ameri­kaiak.”37 Ez csupán egy meghatározó epizód volt a hathetes vakáció során, ame­lyet Nixon úgy jellemzett a memoárjában, mint életüknek egyik legboldogabb időszakát, amikor együtt lehetett az egész család. Egyik lánya, az akkor 15 éves Julie (aki később Eisenhower elnök unokájához ment férjhez) még naplót is veze­tett az utazás során, édesanyjáról szóló életrajzában pedig – bár Budapest konkré­tan nem szerepel az élmények között – szintén beszámol arról, hogy: „Együtt fel­fedeztük Európa és Egyiptom múzeumait és palotáit, és sokszor volt alkalmunk megállni, hogy megcsodáljuk a látottakat [...]. Ez volt a leghosszabb időszak, me­lyet apám megszakítás nélkül velünk töltött az évek alatt, és közben sok mindent megtudott tinédzser lányairól.” 38 Két választás elvesztését követően még mindig alelnökként tekintettek a politi­kusra, és végig úgy is kezelték őt a vakációnak minősülő utazása során. Ez részben 33 Nixon Family Films: Switzerland, Hungary, July 14–16, 1963. (www.youtube.com/watch?­v=8Wu4ar-J0oA, letöltés 2019. dec. 27.) 34 Arcanum Digitális Tudománytár (adt.arcanum.hu) 35 Például Fényes Tamás. Szerk. Gera Mihály. Bp. 2008. 41.; Múlt-kor. 101 kép rólunk. 2019. őszi különszám 90. A megjelent fotók forrása az impresszumban található, a magazin internetes válto­zatában Mit keresett Richard Nixon 1963 nyarán Budapesten? címmel, szerző feltüntetése nélkül megjelent cikk sem közli a fotó konkrét forrását. (https://bit.ly/3aY5nIR, letöltés 2019. dec. 30.) – Az MTVA Archívum Fotótár szerint Fényes Tamás készítette a felvételt. 36 Katonai ellenőrzőpont, amely a vasfüggöny berlini szakaszán a szovjet és az amerikai szektor kö­zött, az utóbbi területén működött 1945 és 1990 között. 37 Nixon, R.: Memoirs i. m. 249. 38 Eisenhower, J.: Pat Nixon i. m. 217.

Next

/
Thumbnails
Contents