Századok – 2020
2020 / 3. szám - MAGYARORSZÁG ÉS AMERIKA: TÖRTÉNELMI KAPCSOLATOK ÉS HATÁSOK - Glant Tibor: Segélyezés és politika. A kétoldalú amerikai–magyar kapcsolatok kialakítása 1919-ben
SEGÉLYEZÉS ÉS POLITIKA 502 Az időközi választáson elszenvedett vereség okozta válsághelyzetben Wilson nemcsak a diplomáciai kezdeményezés jogát engedte át európai szövetségeseinek, hanem politikai konfliktust csinált az amerikai békedelegáció összeállításából is. A több lépcsőben Párizsba érkező, közel 1300 fős ACNP-nek ugyanis alig voltak republikánus tagjai. Wilson dacos alapállása az volt, hogy ha a háborút a republikánusok támogatása nélkül kellett megnyernie, akkor a békét is nélkülük fogja megkötni. Ezért az általa személyesen vezetett amerikai delegációból kihagyta többek között a két élő amerikai Nobel-békedíjast (Theodore Roosevelt ex- elnököt és Elihu Rootot, a Carnegie Békealapítvány elnökét) és az új, republikánus szenátusi vezetőket (Henry Cabot Lodge-ot és William Boraht) is. Ebben a helyzetbe aligha meglepő, hogy 1919 szeptemberében a republikánus többségű Szenátus meg is tagadta a német békeszerződés ratifikálását s benne a Nemzetek Szövetségének amerikai elismerését. Mindez világosan jelzi, hogy Wilson – amerikai elnökként – az amerikai belpolitika tükrében kezelte a béketeremtést, és külpolitikai kérdésekben is pártpolitikai döntéseket hozott. Ahogyan azt már máshol kifejtettük, 1912 és 1920 között a demokraták számára a sikeres kormányzás élet-halál kérdése volt, hiszen 1856 óta Wilson volt az első „igazi” demokrata elnök, akit az Újvilágban megválasztottak.26 Ebben a helyzetben nem tűnt bölcs dolognak nyíltan szembefordulni a hatalmi pozícióit éppen visszaszerző republikánus „establishment”-tel. 1918 októberében Wilson volt a világ legbefolyásosabb politikusa és kivételesen kedvező tárgyalási pozícióval bírt a győztesek között is. Ami 1914 kora nyarán még politikai fantasztikumnak minősült volna, az ekkorra valósággá vált: egy hadban álló európai nagyhatalom külügyminisztere az amerikai elnöktől, az elnök békeelvei alapján kért fegyverszünetet. Az immár második ciklusát töltő Wilson mögött ott volt egy bevethető hadsereg nélkül sikerrel megvívott háború, egyértelmű többsége volt az amerikai törvényhozás mindkét házában, szinte egyhangú médiatámogatást élvezett és ő maga irányította a nyugati világ közvéleményét is. Az a Wilson azonban, aki 1918–1919 fordulóján – a békekonferencia megnyitása előtt – Londonba (december 26–31.) és Rómába (január 1–6.) is ellátogatott, már csak a retorikai kezdeményező és a morális vezető szerepét tudta megtartani. 27 26 Glant Tibor: Wilson Párizsban: Trianon amerikai háttere. In: Emlékkönyv L. Nagy Zsuzsa 80. szü letésnapjára. Szerk. Kovács Zoltán – Püski Levente. Debrecen 2010. 73–83. Root korábban Theodore Roosevelt kormányában szolgált. 27 Glant Tibor: Az Amerikai Egyesült Államok a Nagy Háborúban és a békekonferencián. Az amerikai bel- és külpolitikai dilemmák vázlatos áttekintése. In: Az Osztrák–magyar Monarchia és a történelmi Magyarország összeomlása 1918-ban. Konfliktusok és megoldási kísérletek. Szerk. Barta Róbert – Kerepeszki Róbert – Pintér Zoltán Árpád. Debrecen 2019. 52–54.
