Századok – 2020
2020 / 2. szám - KÖZLEMÉNYEK - Juhász Balázs: A „Badoglio-terv” és utóélete az első világháború utáni olasz külpolitikában
JUHÁSZ BALÁZS 425 ő ezen a szókapcsolaton egyrészt az eredeti, 1918-as elgondolást értette, amelynek kapcsán Hornyák Árpád és Buccarelli 2006-os művére hivatkozott;14 másrészt az 1926-ban újra megkezdett, Jugoszlávia ellen irányuló olasz bekerítési politikát is a Badoglio-terv részeként tárgyalta. A szerző nem magyarázta meg, minek alapján kötötte össze az 1918-as és az 1926-os Jugoszlávia-ellenes akciókat, viszont felvetése érdekes, és mindenképpen meg kell vizsgálni, hiszen ha ez bizonyítható felvetés, akkor Pietro Badoglio 1918–1920-as és 1926–1940-es Jugoszláviaellenes tevékenykedése között összefüggéseket lehet felfedezni. A közölt dokumentumok nem képezik semmiféle haditerv alapját. Egy titkosszolgálati eszközöket is felhasználó propaganda tevékenység előkészítéséről van szó, ugyanis a terv nem más, mint a pszichológiai hadviselés egyik formája, amely a feszültségkeltéssel és a jugoszláv államot alkotó nemzetiségek vezetőinek egymással szembeni kijátszásával próbálta megakadályozni a délszláv egység megszilárdulását. Kétség nem férhet ahhoz, hogy a tervet nem Badoglio készítette elő, róla legfeljebb megrendelőként lehet beszélni. Francesco Caccamo már említette, hogy a Szárazföldi Erők vezérkarfőnök-helyettese biztosan nem kívánt kíséret nélkül, kisebb naszádokon utazni az Adriai-tenger partjainál, és biztosan nem kívánt részt venni semmiféle szövetségközi ellenőrző bizottság munkájában. 15 Ráadásul az is felettébb gyanús, hogy a szerző nem tudta, mely szövetségközi bizottságoknak volt olasz tagja, miközben ezek az olasz küldöttek közvetve vagy közvetlenül rendszeresen jelentettek Badogliónak. Francesco Caccamo Cesare Finzi alezredest, későbbi nevén Cesare Pettorelli Lalattát azonosította a tulajdonképpeni terv szerzőjeként, és ezt többek között azzal is magyarázza, hogy a későbbiekben Finzi próbálta megvalósítani a tervet. 16 Finzi ezen tevékenysége a magyar történészek előtt is ismert, ugyanis Finzi és az általa vezetett trieszti ITO17 belekeveredett az Olasz Királyság és a Magyar Tanácsköztársaság közötti kereskedelmi tárgyalásokba, illetve az áruszállítás 14 Hornyák Á.: Magyar–jugoszláv i. m. 27.; Bucarelli, M.: Delenda i. m. 11. 15 Caccamo, F.: Il sostegno i. m. 28. 16 Uo. 17 Az ITO az Informazioni Truppe Operanti, vagyis „a harcoló csapatok hírszerzése” kifejezésből gyártott mozaikszó. Ez volt a Hírszerző Szolgálat hadseregszintű irányító központjának a neve. Az ITO-k hiába működtek sikeresen, a megszálló katonai kormányzók azért nem nézték jó szemmel tevékenységüket, mert a Főparancsnokság megfigyelőit látták bennük, miközben a Főparancsnokság a függetlenedni próbáló beosztottak gyülekezeteként tekintett rájuk. Nem véletlen, hogy a nagyszámú ellenség miatt a miniszterelnök hamar felszámolta az ITO-hivatalokat. Triesztben a Cesare Finzi vezette ITO hamar szúrni kezdte a katonai kormányzó szemét, mert az tőle függetlenül működött, és politikai kérdésekkel is foglalkozott, amelyeket Carlo Petitti di Roreto altábornagy a saját hatáskörébe kívánt utalni. Ráadásul Finzi magas szintű politikai támogatással rendelkezett, így nem is törődött a látszattal, és nyíltan megkerülte a rangban jóval felette álló kormányzót. Almerigo Apollonio: Dagli Asburgo a Mussolini. Venezia Giulia 1918–1921. Gorizia 2011. 126. 19. jegyz.; Marco Mondini: La politica delle armi. Il ruolo dell’esercito nell’avvento del fascismo. Roma–Bari 2006. 192.
