Századok – 2020
2020 / 2. szám - KÖZLEMÉNYEK - Tamás Ágnes: A csehek ábrázolása a magyarországi élclapokban a 19. század második felében
TAMÁS ÁGNES 403 (Sprachenverordnungen). Ezek szerint a Cseh- és Morvaországban 1901. július 1-je után alkalmazásba kerülő hivatalnokoknak mind csehül, mind németül tudniuk kellett, s ezt igazolni is kötelesek voltak, de már a rendeletek kihirdetését követően is előnyben kellett részesíteni azokat, akik mindkét nyelven beszéltek. Kötelező lett a hivatalokban az ügyeket azon a nyelven intézni, amelyen az azt kezdeményező személy beszélt, vagy amelyet beszélt nyelvként (Umgangssprache) megjelölt. A beadványokat, jegyzőkönyveket és azok magyarázatait pedig mindkét nyelven vezetni kellett.9 A Csehország nyugati részében egy tömbben élő osztrák-németek heves tiltakozása miatt azonban Badeni lemondott, s az őt követő miniszterelnök, Paul Gautsch von Frankenthurn báró 1898. február 24-én módosította a nyelvrendeleteket. E szerint az a nyelv lett a hivatalos ügyintézés nyelve, amelyet az ott élők beszélt nyelvként használtak, s a beadványokat, jegyzőkönyveket – a vegyes lakosságú területek kivételével – nem kellett két nyelven vezetni. Eltörölte a hivatalnokok nyelvismeretére vonatkozó előírásokat.10 Csak a vegyes lakosságú vidékeken ismerte el az új szabályozás a cseh és a német nyelv egyenjogúságát, de ez sem enyhítette az osztrák-németek ellenszenvét. A következő miniszterelnök, Franz Thun-Hohenstein gróf nem tudott megoldást találni a konfliktusra,11 utóda, Manfred von Clary-Aldringen pedig 1899. október 14-én teljes egészében visszavonta a nyelvrendeleteket, ami cseh tüntetéseket váltott ki.12 Az osztrák-német–cseh kiegyezés így az 1890-es években nem jött létre, s a Monarchia Lajtán túli területein a birodalmi parlament munkáját ellehetetlenítő obstrukció miatt életbe lépett a decemberi alkotmány 14.§-a,13 amely a miniszte rek rendeleti úton való eljárását tette lehetővé. 14 9 A rendeletek szövegét lásd Alfred Fischel: Das österreichische Sprachenrecht. Brünn 1901. 214–218. A 19. század utolsó negyedére a cseh politikai elit két táborra szakadt: a konzervatívabb Ó-cseh Párt vezetője František Ladislav Rieger volt, aki az 1870-es évek végéig Ausztria föderatív átalakításán fáradozott, s pártja Ausztria viszonyaival elégedett volt. A fiatalabb politikusgeneráció (Ifjú-cseh Párt) viszont csak a teljes nyelvi egyenjogúsággal és a perszonálunióval értett egyet (hangadó politikusuk volt például Tomáš Masaryk). 10 Fischel, A.: Das österreichische Sprachenrecht i. m. 220–223. 11 Thun nyelvrendelet-tervezetét szó szerint nem ismerjük. Javaslatáról annyit tudunk, hogy Cseh- és Morvaországot nyolc nyelvi zónára kívánta osztani, amelyekben a hivatali nyelvet az ott élők nyelve alapján határozta volna meg, de az osztrák-németek számára ez nem volt elfogadható, mert csak az egynyelvű területeken nem kellett volna mind a cseh, mind pedig a német nyelvet használni a belső ügyvitelben is. Karl Gottfried Hugelmann: Das Nationalitätenrecht des alten Österreich. Wien–Leipzig 1934. 198. 12 Ludwig Gumplowicz: Das Österreichische Staatsrecht. Wien 1907. 81–82. 13 Szövegét és értelmezését lásd Edmund Bernatzik: Die österreichischen Verfassungsgesetze mit Erläu terungen. Wien 1911. 399., 419–422. 14 Megszületett azonban a megegyezés Morvaországgal 1905-ben. Szarka László: A Cseh Korona országai a Habsburg-monarchiában. In: Csehország a Habsburg-monarchiában, 1618–1918. Szerk. Uő. Bp. 1989. 23.