Századok – 2020
2020 / 2. szám - TANULMÁNYOK - Bartha Ákos: A kisegítő honvéd karhatalom és az ellenállás Budapesten, 1944–1945
A KISEGÍTő HONVÉD KARHATALOM ÉS AZ ELLENÁLLÁS BUDAPESTEN, 1944–1945 310 „minden valószínűség szerint szovjet” oldalról érkezett. Ezután mindenki lőni kezdett. „A nálam lévő kézigránátot azonnal közéjük [a csendőrök közé – B. Á.] hajítottam, s pisztolyomból tüzet nyitva két tárat közéjük lőttem” – olvashatjuk az egyik visszaemlékezésben.178 A váratlan támadásban öt tábori csendőr és egy diák lelte halálát (ekkor sérült meg Göncz Árpád is).179 Miután az aknatűz elmúlt és a csendőrök visszavonultak, Várhelyi a templom előtti téren felsorakoztatta alakulatát. Némi tanácskozás után a visszavonulás mellett döntöttek, amit meglehetősen gyorsan kellett kivitelezniük, mert egyik irányból ismét a tábori csendőrök, a másikból pedig a Vörös Hadsereg érkezése volt várható. Végül kalandos úton, az utolsó pillanatban „lopva visszatértek a Collegium Medicumba”, ahonnan szilveszterkor – alighanem Bakoséktól szerzett180 – nyílt paranccsal elbocsátották az egység javát. 181 Belvárosi KISKA-k Stollár Béla csoportja (Magyar Királyi Honvéd Hírszerző Kisegítő Század) Gidófalvy Lajos mellett Stollár Béla a másik KISKA-vezér, akinek nevét ma is közterület (utca) őrzi Budapesten. A katonacsaládban felnőtt Stollár banktisztviselői munkája mellett jogi doktorátust szerzett, majd újságíróként helyezkedett el. Nevével a Nemzeti Sport hasábjain 1940 nyarától találkozhatunk, ahol például Újra egyenrangúak vagyunk a németekkel címmel közölt tudósítást egy úszóverseny ről.182 Bár a vele foglalkozó (gyér számú) irodalom nem szól róla, az elegánsan öltözködő, sportos, kifinomult modorú fiatalember a Református Élet nek is dolgo zott.183 1941 őszén aztán – Gyenes Istvánnal holtversenyben – megnyerte a Pesti 178 Pitroff Pál visszaemlékezése. 1970. aug. 1. Az 1. hadosztály tagnévsora. HIM HL. Ellenállási Gyűjtemény/Magyarország, 463. 179 Petőcz P.: Az egyetemi Táncsics Mihály-zászlóalj i. m. 540. 180 „A zászlóaljparancsnok [...] bement a közeli Mária Terézia-laktanyába, s félóra múlva, nem tudni hogyan, többszáz kitöltetlen szabadságoslevéllel került elő.” Lukácsy Sándor: A Táncsics-zászlóalj története. Uj Hang 4. (1955) 6. sz. 92. Ugyanerre az időszakra vonatkozóan közli Petőcz, hogy „egy Bakos nevű őrnagy ígéretet tett, hogy törli az egyetemi KISKA-alakulatot a nyilvántartásból, ha egyáltalán van ilyen nyilvántartás”. Petőcz P.: Az egyetemi Táncsics Mihály-zászlóalj i. m. 541. 181 Uo. A Táncsics zászlóalj emlékezettörténetéhez, az alakulat recepciójának nehézségeihez lásd Bartha Ákos: A „kisegítő honvéd karhatalom” (KISKA) ellenállóinak 1945 utáni élettörténete. Kézirat. 182 Nemzeti Sport, 1940. július 23. 5. 183 Itt közölt riportjaiban a szociális kérdést is körbejárta, „munkaalkalmak teremtését” és telepítést szorgalmazva. Stollár Béla: Ahol nincs alamizsna többé – Látogatás a Valéria-telepen. Református Élet, 1940. május 18. 3. Vö. Uő: Bp., X., Üllői út 86. Református Élet, 1940. november 16. 5.; Uő: Új gyülekezeti ház a Külső-Józsefvárosban. Református Élet, 1940. december 7. 3.; Uő: „Mi pedig a békességnek építettünk...” A Kormányzó Úr jelenlétében felavattuk az új budapesti fiúgimnáziumot.