Századok – 2020
2020 / 2. szám - TANULMÁNYOK - Erdődy Gábor: Az 1830-as forradalom utáni belgiumi helyzet a Pesti Hirlap tükrében (1841–1848)
ERDőDY GÁBOR 249 S bár az 1830-as évek sikerei közepette az unionizmus működési zavarai is jelent keztek: a liberális (mérsékelt unionista, progresszív, radikális antiklerikális) és a katolikus (ultramontán, liberális–katolikus unionista, demokratikus–szociális) irányzatok egymással szembeni és egymás közötti rivalizálása is többször felbukkant, a politikai légkört mindenekelőtt a konszenzus keresése, a tolerancia érvényesülése, a stabilizálódás és a prosperálás határozta meg. 9 A kiteljesedés komplex folyamatát a belga külpolitika hatalmas sikere, az 1839. április 19-én életbe léptetett 26 cikkelyes londoni szerződés zárta le, amely az 1831. évi alkotmány nemzetközi megerősítéseként konszolidálta a független Belgium európai helyzetét, a neutralitás alapján és nagyhatalmi garanciával megteremett stabil nemzetközi jogi állását. A drámai belső viták közepette elfogadott, érzékeny területi veszteségeket is magába foglaló rendezés eredményeként Belgium a kontinentális status quo fontos része, az európai pragmatikus politizálás egyik legfontosabb eleme lett, melynek elérésében a nemzetközi kompromisz szumkényszer megkerülhetetlen adottságát józanul felismerő és érvényre juttató I. Lipót király és Joseph Lebeau játszottak történelmi szerepet.10 Alábbi esettanulmány azt mutatja be, hogy mennyire ismerték a Pesti Hirlap szerkesztői az 1840-es évek dél-németalföldi változásait, mely hírekről tartották fontosnak olvasóikat informálni, hogyan értékelték a belpolitikai fordulatokat, továbbá a belga külpolitikai, külkereskedelmi törekvések eredményeit. A belgiumi belpolitikai fejlődés alakulásának fő kérdései A liberális–katolikus rivalizálás felerősödése, a kormányzati stabilitás átmeneti zavarai A belga alkotmányos rendszer konszolidációját kiteljesítő, 1839. április 19-én életbe léptetett londoni szerződés megfelelő garanciákat tartalmazott a külső fenyegetés elhárítására, ugyanakkor megszüntette a patrióta együttműködés belső kényszerét is. 1839-et követően felgyorsult a belső ellentétek felerősödése, megindult az unionizmust gyengítő, a bipolarizáció irányába mutató belpolitikai München 1985. 15–16., 22., 33., 35. 9 Mishaegen, G.: Le Parti Catholique Belge de1830 á 1884. i. m. 61.; Dumont, G. H.: Histoire des belges III. i. m. 69–70.; Egon Cäsar Corti: Leopold I. von Belgien. Wien–Leipzig–München 1922. 18., 66. 10 Théodore Juste: Histoire du Congrès National de Belgique, ou de la fondation de la monarchie belge I.. Bruxelles 1850. 124–125.; Dumont, G. H.: Histoire des belges III. i. m. 32., 37–39.; Diószegi István: A hatalmi politika másfél évszázada. Bp. 1994. 78–80.; Louis de Lichterwelde: Léopold Ier et la fonda tion de la Belgique contemporaine. Bruxelles 1929. 19.
