Századok – 2020
2020 / 1. szám - TÖRTÉNETI IRODALOM - Kovács Attila (szerk.): „Hova megyünk, bajtársak?” – „Világnak!”. Szlovénia és az ’56-os magyar menekültek (Máté Zsolt)
234 TÖRTÉNETI IRODALOM látott napvilágot, valamint több konferenciát is rendeztek. A nyugat-európai, észak-amerikai befogadást, illetve a menekültek Ausztriában töltött időszakát ugyanakkor többen kutatták/ kutatják, mint a kisebb kontingenst befogadó Jugoszláviát érintő adatokat, eseményeket. Éppen ezért érdemel kiemelt figyelmet a Kovács Attila által szerkesztett könyv, amely a magyar menekültek 1956–1957-es szlovéniai helyzetét tárgyaló tanulmányokat gyűjti egybe. A kötet kétnyelvű kiadványként látott napvilágot a ljubljanai Etnikai Kutatóintézet gondozásában, mégpedig olyan formai megoldással, hogy az önálló magyar és szlovén rész 180 fokkal elfordítva olvasható. Rövid előszavában a szerkesztő az 1956-os magyar forradalom szlovéniai kutatásának alig több mint egy évtizedes historiográfiáját járja körül, illetve vázlatosan ismerteti a könyvben közölt tanulmányokat is. Az első tanulmányt Bence Lajos szlovéniai magyar költő, irodalmár, kutató jegyzi, aki az 1956-os magyar események és menekültek szlovéniai sajtóvisszhangját elemzi. Bence először a magyarországi eseményekről szóló híreket veszi górcső alá a muravidéki Pomurski vestnik című lap magyar nyelvű mellékleteiben. Többször idézi Szúnyogh Sándor szlovéniai költő visszaemlékezését is, így az egyes cikkek hatásáról reális, több oldalról fölvázolt képet kaphatunk. A szerző a későbbiekben is leginkább ennek a lapnak a cikkeivel foglalkozik, mivel a Pomurski vestnik foglalkozott a legtöbbet a menekültekkel. A Lenti város laktanyájából menekült híradósok hosszan tárgyalt története azért kiemelten fontos, mert ők alkották az első nagyobb, Szlovénia területére érkező csoportot. Bár az elemzés alapvetően az említett lap aktuális cikkeire szorítkozik, általuk számos információt kapunk 1956 nemzetközi sajtójával kapcsolatban is. A következő tanulmányt Kovács Attila, az Etnikai Kutatóintézet kutatója jegyzi a magyar menekültekről. A táblázatokban és fényképekben gazdag írás elején általános áttekintést olvashatunk a Magyarországot elhagyókról a Központi Statisztikai Hivatal 1957-es jelentése és az ENSZ menekültügyi szervezetének 1958-as statisztikái alapján. Ezt követően a megérkezést, valamint a menekülttáborok és az menekültek későbbi sorsának alakulását tárgyalja a szerző – előbb Jugoszláviában, majd azon belül Szlovéniában. Kovács arra a megállapításra jut, hogy három hullámban érkeztek a magyar menekültek: először október 23-a és november 4-e között (ekkor főleg az Államvédelmi Hatóság munkatársai választották úticélul Tito országát), a következő etap 1957. januárig tartott (ezt a nagyobb csoportot a jugoszláv hatóságok visszafordították), végül 1957. januártól (ekkor már – az osztrák példa nyomán – szabadabban bántak a menekültekkel, és automatikusan befogadták a frissen érkezőket). Összességében azt tudjuk meg a tanulmányból, hogy 1957 augusztusáig érkezett a legtöbb magyar az országba. Szlovénia területére kevesebb menekült érkezett (11%) és a táborok száma (8) is elmaradt Jugoszlávia egészéhez képest, ahol 1958-ig összesen 19 857 menekült élt, több mint 28 táborban. Érdekes és eddig a hazai szakirodalomban kevésbé érintett eseményekre hívja fel a figyelmet a szerző, amikor több példával illusztrálja, hogy a nyitott határt kihasználva rokonlátogatásokra is sor került a táborokban. 1957 végéig ugyanakkor több mint 16 000 fő hagyta el (egy harmadik országba távozva) Jugoszláviát, csaknem 3000 fő a hazatelepülés mellett döntött, és csak 634 fő maradt a délszláv államban. Ezek az arányok eltérnek Ausztriától, mivel a repatriálás onnan nem volt olyan gyakori. A következő írás Göncz László történész tollából származik, aki interjúkon keresztül mutatja be az 1956-os eseményekre adott szlovéniai reakciókat és a menekülteknek nyújtott segítséget. A szerző kifejti, hogy bár a magyarországi eseményekről szóló tudósításokat a jugoszláv szervek igyekeztek befolyásuk alatt tartani, a különböző külföldi rádióadásoknak köszönhetően a helyi magyarság sokat tudott a hazánkban zajló eseményekről. Göncz az interjúkat nem szó szerint, csupán összefoglalva adja közre, a felvétel időpontja és helye sem ismert, s csupán a nyilatkozó nevét és születési évét ismerhetjük meg. Így a szerkesztett interjúk olvasmányosabbá teszik a tanulmányt, de további forráskritikával és esetleges kontrollforrásokkal érdemes használni őket. A dokumentumokból megtudhatjuk, hogy a helyi magyarság élelemmel és egyéb ellátmánnyal segítette az anyaországból újonnan érkező magyarokat. Sőt, arra is volt példa, hogy csatlakozni
