Századok – 2020
2020 / 1. szám - TÖRTÉNETÍRÓK - Erdődy Gábor: A történész és a professzor. Urbán Aladár (1929–2019)
ERDŐDY GÁBOR 221 Lajos, Széchenyi István, Deák Ferenc. Emlékeztetett arra, hogy az önkényuralom éveiben a nyilvánosság előtti érdemi megemlékezésre 1859 előtt nem nyílott lehetőség. A kiegyezés megkötését követően a kortársak „kívánatos tapintattal” ápolhatták már ugyan a hősök és az áldozatok emlékét, a felségárulással elítélt gróf rehabilitációjának gondolata azonban fel sem merülhetett. A Pest városa által 1870. június 9-én megrendezett újratemetése alkalmából is mindössze annyi kritika fogalmazódhatott meg, miszerint – az egyébként „az alkotmányos szabadság megsemmisítésével” egyenértékű – kivégzése a rossz tanácsadók számlájára írandó. Trianon után a Batthyányra történő emlékezés elveszítette politikai aktualitását. A megítélésében a Horthy-korszak Széchenyi-kultuszának légkörében továbbélő torzulásokat az 1926. október 6-án felavatott örökmécses önmagában nem korrigálhatta. Károlyi Árpád 1932-ben publikált, a Batthyány-pert feldolgozó kiadványa a frissen hozzáférhető források birtokában alapvetően új megvilágításba helyezte Batthyány alakját, amikor a bosszúszomjas udvar megtorlásának áldozatául eső, lojális és forradalomellenes miniszterelnök portréját megrajzolta. Károlyi – hangsúlyozta Urbán – valójában védiratot szerkesztett Batthyány ártatlansága, a dinasztia iránti megingathatatlan lojalitása bizonyítására. „Jó szándékú, szépítési törekvései” szolgálatában élesen és egyoldalúan szembeállította Kossuthtal, elhallgatva a magyarországi polgári átalakulás szempontjából történelmi jelentőségű, 1848-ban is hónapokon át érvényesülő stratégiai együttműködésüket. 1945 után a kommunista párt kisajátító és történelemhamisító propagandája középpontjába Kossuth politikai célzatú eszményítését állították. A Révai irányvonalát követő centenáriumi ünnepségek Kossuth, Petőfi és Táncsics örökségét ünnepelték, s miközben Széchenyire és Eötvösre is tisztelettel emlékeztek, Batthyány neve el sem hangzott a központi parlamenti ünnepségen, örökségét a centenáriumi sajtó is elhallgatta. Károlyinak a Kossuthtal szemben a bécsi udvarral mindenáron békére törekvő miniszterelnökről megrajzolt portréja továbbélt, mindössze ellentétes előjelet kapott. Személye a történelmi feldolgozásokban is elsikkadt, ám a társadalomtudományokat a párt érdekeinek alárendelő gyakorlatban (mindenekelőtt Spira György feldolgozásaiban) ellensúlyozatlanul érvényesült a „megalkuvó, a fegyveres önvédelem megszervezését elmulasztó” politikus bírálata. Miért nincs kultusza Batthyány Lajosnak? – fogalmazta meg kérdését Urbán Aladár, egyben annak megválaszolására is vállalkozva. Megállapította, hogy „az első felelős magyar miniszterelnök személyét és emlékét halála pillanatától politikai megfontolások igyekeztek elfeledtetni, háttérbe szorítani, vagy a napi politika céljainak szolgálatában méltatlanul elmarasztalni”. Másrészt emléke széleskörű ápolásának akadályát képezte személyisége is. „A gróf liberális arisztokrata volt, de arisztokrata, nehezen megközelíthető. Megvetette a népszerűséget, nem kívánt
