Századok – 2020

2020 / 1. szám - TANULMÁNYOK - Pálosfalvi Tamás: Monarchia vagy rendi állam? Gondolatok a késő középkori magyar állam jellegéről

PÁLOSFALVI TAMÁS 177 előbb Hunyadi, majd trónra lépett fia az országgyűlés révén tudatosan akarta bevonni a köznemességet „az állam sorsát irányító tényezők” közé, hogy ellen­súlyozni tudják a nagybirtokosok szeparatista törekvéseit. Hanem azért, mert a Habsburg Albert korai halálát követő kettős királyválasztás, majd V. László uralkodásra alkalmatlansága lehetetlenné tette a királyi hatalom működését, és ezt a helyzetet rendhagyó eszközökkel kellett orvosolni. Nagyon hasonló helyzet állt elő 1516 után, amikor a tízesztendős II. Lajos lépett Magyarország trónjára. Figyelemre méltó ezért, hogy a magyar „rendi anarchia” legtöbb jelét éppen eb­ben a két korszakban: 1439 és 1458, illetve 1516 és 1526 között szokták azonosí­tani a történészek. Abban a két korszakban tehát, amikor uralkodásra alkalmas király hiányában szó sem lehetett a királyi hatalom normális működéséről, és így alkalmatlanok arra, hogy a magyar állam jellegének megítéléséhez alapul szolgál­janak.164 A helyzet nem magyar sajátosság: a rendi mozgalmak máshol is a királyi hatalom (az uralkodó átmeneti alkalmatlansága vagy hiánya miatti) paralízise következtében erősödtek meg, de megerősödésük éppen ezért szinte mindig át­menetinek bizonyult. 165 Abban is igaza van Mályusznak, hogy a rendkívüli adó országgyűlésen tör­ténő kivetése is a Zsigmond halálát követő időszakban vált általános elvvé; de nem azért, mert ezt a „megyéjében szervezkedő” köznemesség valósággal kikény­szerítette, hanem mert királyi hatalom hiányában a lehető legszélesebb társadal­mi konszenzussal lehetett csak biztosítani az adó behajtását. Magyarországon, akárcsak Franciaországban, a rendkívüli adó a királyi hatalom válsága miatt vált gyakorlatilag rendszeressé; abban azonban már inkább Angliával mutat hason­lóságot a magyar helyzet, hogy az országgyűlés a királyi hatalom teljességének helyreállítása után is a politikai rendszer integráns része maradt. De nem mint a „rendi anarchia” eszköze és formája, ahogy Engel vélte. Az országgyűlés ugyanis Magyarországon ugyanúgy nem volt a „rendek intézményesített döntési szerve”, ahogyan a Nyugat „erős” monarchiáiban sem. A szó szoros értelmében egyálta­lán nem volt döntési szerv, nem volt „alkotmányos” szerepe; „a rendi gyűléseknek sem törvényes hatalmuk, sem világos szándékuk nem volt arra, hogy akadályoz­zák a király tevékenységét”.166 Pontosan ezért tehette meg a király, hogy figyelmen kívül hagyja a határozatait. És nemcsak az erőskezű Mátyás uralkodása idején, 164 Lajos ugyan apja halála után elvben teljes jogú uralkodó volt, nyilvánvaló, hogy nem tudta gyako­rolni a királyi hatalom teljességét. 1521 után pedig az akuttá váló oszmán fenyegetés olyan mértékben nyomta rá a bélyegét az ország kormányzására, ami kizárja az összehasonlítást bármelyik korábbi időszakkal. 165 Watts, J.: Making of Polities i. m. 352. 166 Philippe Contamine – Olivier Guyotjeannin – Régine Le Jan: Histoire de la France politique. Vol. I. Le Moyen Age: le roi, l’Eglise, les grands, le peuple, 481 – 1514. Paris 1996. 374.

Next

/
Thumbnails
Contents