Századok – 2020
2020 / 1. szám - TANULMÁNYOK - Pálosfalvi Tamás: Monarchia vagy rendi állam? Gondolatok a késő középkori magyar állam jellegéről
PÁLOSFALVI TAMÁS 151 háttérbe szorulásának az árán is igyekezzék kikapcsolni az ispánokat és az alispánokat”, aminek egyik eszköze az lett volna, hogy „a korábbi megyei hatóság helyébe a nemesség egyeteme lépett”.71 A „kormányzó és a megyék együttműködését” lett volna hivatott biztosítani az 1447. évi dekrétum VII. cikkelye, amely azon a reményen alapult, hogy „a megyék nemessége [...] a bárókat is fékentarthatja”. Mályusz ehelyütt gonosztevőket rejtegető bárókat említ, nyilván azért, mert így könnyebb a szövegrészt a megfelelő módon értelmezni; a dekrétum szövegében azonban bárók és országlakosok (baronum et regnicolarum ) áll, ráadásul a végrehajtásról intézkedő rész nem úgy rendelkezik, hogy az ilyen személyek birtokait a kormányzónak kell lefoglalnia, hanem úgy, hogy ezt vagy a kormányzó tegye, vagy az, akit a nemesség egyeteme erre felkér. Nehéz elképzelni, hogy ez a személy adott esetben ne egy környékbeli nagybirtokos lett volna. 72 „A kormányzó kétségtelenül biztosan számíthatott arra, hogy a nemesség megyénkint támogatja a bárókkal szemben”73 – nyilván a familiaritás nemesi társa dalmat ezer szállal átszövő kötelékeiről mintegy varázsütésre megfeledkezve. Ennek a váratlan érdekazonosságnak Mályusz szerint az volna a jele, hogy Hunyadi, a megyei nemesség feltételezett támogatásával, „az alispánok rovására” a szolgabíráknak juttatta a döntő szót.74 Mindezt azzal véli bizonyítani, hogy 1452-ben Hunyadi egy birtokvisszafoglalás végrehajtásával a Zala megyei szolgabírák mellett a vránai perjelt bízta meg, az ispán és az alispánok elfogultságára hivatkozva. Mályusz szövegéből sajnos nem derül ki – talán nem véletlenül –, hogy az alperes Csapi András a megye ispánságát viselő Marcali János familiárisa,75 ezért bízza meg a kormány zó az ispán helyett a vránai perjelt, Szentgyörgyi Székely Tamást a végrehajtással – nem mint Hunyadi rokonát, hanem mint a legközelebbi, fegyveres erővel rendelkező nagybirtokost. Elég valószínű, hogy ugyanerről van szó a Mályusz által citált másik ügyben is, ahol Hunyadi a nyitrai ispán, Ország Mihály elfogultsága miatt rendeli a szolgabírák mellé Szentmiklósi Pongrác liptói ispánt. Mályusz szerint nem 71 Uo. 22. Zala megyében az universitas „feljogosítottnak érezte magát, hogy hatalmaskodót saját hatáskörében megbüntessen”, és Mályusz a vonatkozó lábjegyzetben idézi is az oklevél megfelelő pasz szusát (de sano consilio universitatis nobilium ), a folytatást azonban, amiből kiderül, hogy ez csupán a sedrián megjelentek egyetemét jelenti (protunc nobiscum in sede nostra iudiciaria sedentium ) már böl csen kihagyta. A büntetés, tegyük hozzá, egy engedéllyel elköltöztetett jobbágy pincéjének kirablását és onnan egy egész hordó bor elvitelét szankcionálta. Lásd Zala vármegye története. Oklevéltár II. 1364–1498. Szerk. Nagy Imre – Véghely Dezső – Nagy Gyula. Bp. 1890. 534. Amúgy mindkét Mályusz által citált oklevél kiadói az alispánok és a szolgabírák, a máramarosi esetben (lásd Mihályi János: Máramarosi diplomák a XIV. és XV. századból. Máramarossziget 1900. 363.) a megye nemesei is, vagyis szó sincs arról, hogy a nemesség egyeteme a megyei hatóság helyébe lépett volna. 72 DRH 1301–1457. 362–363. 73 Mályusz E.: Magyar rendi állam i. m. 23. 74 Akiket, mint Mályusz a következő oldalon írja, „már közel két évszázados gyakorlat forrasztott össze az alispánokkal, és így szokatlan lett volna az ispánok ellenőreivé tenni őket”. 75 Vö. Engel P.: Magyarország világi archontológiája i. m. I. 239.
