Századok – 2020
2020 / 1. szám - TANULMÁNYOK - Pálosfalvi Tamás: Monarchia vagy rendi állam? Gondolatok a késő középkori magyar állam jellegéről
PÁLOSFALVI TAMÁS 141 állammegmentő tevékenységére – durván túlbecsülte a vajdai és báni hatalom kiterjedését. Von Below nyomán, aki szerint a fejedelmi hatalom a szabadok feletti bíráskodás jogának megszerzéséből eredt, Mályusz Magyarországon is ennek a tendenciának nyomait kereste, és meg is találta az erdélyi vajda és a szlavón bán „abszolút” bírói hatalmában – szerinte ugyanis a vajda és a bán törvényszékétől már a 14. században sem volt fellebbezés.29 Hivatkozásának alapja Hajnik Imre mai napig gyakran használt munkája, amelyben négy oldallal a Mályusz által citált helytől azt olvassuk, hogy „a perek a bán székétől a királyi kúriába feljebb vihetők voltak”.30 A vajda, illetve a bán területi hatalmának másik tényezője az lett volna, hogy Erdélyben és Szlavóniában a megyésispánok szerepét az alvajdák és a vicebánok játszották, ami miatt „kevésbé érvényesült a két országrész köznemességének önkormányzati törekvése”. Ennek jele állítólag az, hogy a szolgabírákat Erdélyben és Szlavóniában „valamennyi megye nemessége összegyűlve” választotta, és megyénként csak kettőt (ami Erdélyben igaz, Szlavóniában azonban minden megyében négyet, ahogy az anyaországban is),31 ráadásul az országgyűléseken, Mályusz szerint, nem jelentek meg sem Szlavónia, sem Erdély nemesei.32 Mindhárom állítás tételesen cáfolható,33 és ezt tudni lehetett volna már 1940-ben is, ha Mályusz lega lább az általa hivatkozott források tanúságtételét tiszteletben tartja. 29 Uo. 346. 30 Hajnik Imre: A magyar bírósági szervezet és perjog az Árpád- és a vegyesházi királyok alatt. Bp. 1899. 141. A vajdai és a báni széktől is az országbíró elé lehetett fellebbezni, ahonnan az ügy lezárás végett visszakerült a vajda, illetve a bán elé – de magam nem találtam arra példát, hogy bármelyikük érdemben módosította volna az országbírói ítéletet. Igaza volt tehát Werbőczynek, amikor azt írta, hogy az erdélyi és szlavón ügyekben a királyi udvarban hozott ítélet a vajda vagy a bán döntésétől függetlenül érvényben marad. Lásd Stephen Werbőczy: The Customary Law of the renowned Kingdom of Hungary in Three Parts (1517). Eds., transl. János M. Bak – Péter Banyó – Martyn Rady. Idyllwild–Bp. 2005. 378., 380. 31 C. Tóth Norbert – Horváth Richárd – Neumann Tibor – Pálosfalvi Tamás – W. Kovács András: Magyaror szág világi archontológiája 1458–1526. II. Megyék. Bp. 2017. 391., 420., 451. 32 Mályusz E.: A magyar társadalom i. m. 369. 33 Az alvajdák és vicebánok státusza az anyaországi alispánokénak felelt meg, akiket a megye ispánja ugyanúgy a saját familiárisai közül nevezett ki, mint a vajda az alvajdát vagy a bán a vicebánt. Mályusz maga egy néhány esztendővel később (1946–1947-ben) írt, de csak 1988-ban megjelent munkájában (lásd Az erdélyi magyar társadalom a középkorban. Bp. 1988. 33.) már azt állította, hogy az erdélyi megyék maguk választották a szolgabíráikat, és azt az állítást, hogy az erdélyi szolgabírákat „tartománygyűlésen” rendelték ki, Tagányi Károlynak tulajdonította. Ugyanitt (lásd uo. 60.) azt is olvassuk, hogy az erdélyi magyar nemesek országgyűlési részvétele „a szászokéhoz volt hasonló”, akik viszont rendszeresen képviseltették magukat a pesti országgyűléseken. Ez már jelentős elmozdulás néhány évvel korábbi véleményéhez képest, bár Mályusz ragaszkodott ahhoz, hogy „az erdélyi nemesség követei a vajda árnyékában meghúzódva szemlélődtek az országgyűléseken”, ahogy nyilván a szlavóniai követek is a bán árnyékában. Ezt az a tény bizonyítaná, hogy a rákosi végzést írásba foglaló oklevél – ellentétben az anyaországi megyék követeivel – nem sorolta föl sem Erdély, sem Szlavónia követeit. A rákosi végzést ugyanakkor az országgyűlésen résztvevő szlavón nemesek azonnal átíratták az országbíróval, lásd Joannes Kukuljević: Iura regni Croatiae, Dalmatiae et Slavoniae. Zagrabiae 1861. 254–259. A szlavóniai
