Századok – 2020
2020 / 6. szám - MŰHELY - Ignácz Károly: Mennyiben ismerhető meg az egyén választói magatartása?
IGNÁCZ KÁROLY 1329 ahhoz kapcsolódó korlátozásokról, de nem merül fel a kérdés: hogyan érvényesült ez a vizsgált területen, melyek voltak a konkrét hatások. Ráadásul e témánál úgy látszik, mintha a szerző nem lenne tisztában a választási részletszabályokkal, például, hogy a Horthy-korban nyílt szavazásnál milyen esetben kerül sor pótválasztásra (171., 174., 180.),18 vagy hogyan alakultak Győr városának választókerületei (77., 162., 163., 171., 172., 174., 182., 208., 210.),19 és az is furcsa, hogy az 1947. évi választások esetében egyszer sem említi a kékcédulás csalást. A munka szerkezete és a tárgyalásmódja általában is kritizálható, összefüggésben azzal, hogy az sokkal inkább egy kéziratra hasonlít, és nem egy gondosan szerkesztett és megformált könyvre, legalábbis az elfogadhatónál jóval több hibát és hiányosságot találunk, akár a főszöveget, akár a végjegyzeteket, akár a Függelék táblázatait nézzük. Egyedül az érdemel dicséretet, hogy háromféle mutató (személynév, helységnév, tárgy) is készült a kötethez. A könyv összegzése (205–211.) sajnos azt igazolja, hogy nem megfelelő módszertannal, téves vagy hiányzó adatokkal csak rossz következtetésekre lehet jutni. A szerző 11 tézise, egy-két kivétellel, vagy a korábbi szakirodalom állításait ismétli meg, vagy általános és felületes, vagy egyszerűen téves. A „régió katolikus felekezeti dominanciája”, a keresztény pártok korszakokon átnyúló sikeressége, Győr városában a keresztényszocialista és szociáldemokrata táborok dominanciája – mindez Gergely Jenő, Hubai László és Szakál Gyula munkáiból már ismert, ezeket új eredményekkel, adatokkal Paár nem erősítette meg és nem is árnyalta. Kiemelhető viszont a szerzőnek az a meglátása, hogy az 1947-es választás eredménye jól, az 1945-ösnél jobban leképezte a valós politikai tagoltságot.20 A tévedések közül most csak a legfontosabbakat emelem ki, arra keresve a választ, hogy mit lehet mondani összességében a vizsgált területről (a külön esetként kezelhető Győr városa nélkül). Paár szerint úgy jellemezte a régiót általában a keresztényszocialista pártok sikeressége, hogy a „Horthy-korszakban Győr megye és Moson megye mindvégig a kormánypárt szilárd támaszainak” (209.) számítottak, de közben az 1930-as években mandátumokat szerezve a kisgazdapárti irányzat „vált erőssé” (207.), és nemzetiszocialista előretörésről is beszélhetünk. A túl általános egymás melletti állítások és „verbális statisztika” helyett reálisabb képet alkothatunk az összesített választási adatsorok alapján. Azokból kiderül, hogy míg a keresztény pártok, amikor indultak, mindig az országos átlaguk (ezen a nyílt kerületek átlagát értve) feletti eredményt értek el e régióban, addig épp ezzel összefüggésben a 18 Nem szoros eredmény esetén, ahogy Paár írja, hanem akkor, ha egyik jelölt sem szerzi meg a szavazatok abszolút többségét (50% felett). 19 Paár végig két külön, egy belvárosi és egy külvárosi választókerületről ír, miközben 1926-tól Győr városának egésze egy listás választókerületet alkotott, ahol két mandátumot osztottak szét. Ez a szabály azért is fontos, mert a két legnagyobb erőnek kedvezett és a többi pártot sújtotta, így rendre a hagyományos jobboldal (keresztény- és/vagy kormánypárt), illetve a szociáldemokraták listája osztozott a két mandátumon, míg harmadik erőnek (a liberálisoknak, később a nemzetiszocialistáknak) nem jutott igazi szerep. 20 Módszertanilag sajnos itt kifogásolható, hogy a korlátokkal (kizárások a választójogból, kékcédulás csalás stb.) nem foglalkozott, bár ettől függetlenül az alapállítással magam is egyetértek. Lásd Ignácz Károly: A választói magatartás vizsgálatának kérdései, 1945–1947. In: Régi és új világ határán – 1945 történetei. Szerk. Feitl István – Ignácz Károly. Bp. 2018. 190–204.
