Századok – 2020
2020 / 6. szám - TANULMÁNYOK GYÁNI GÁBOR TISZTELETÉRE - Bódy Zsombor: Az önmagára irányuló tekintet. Van-e jelenkortörténet, és ha nincs, mi az?
BóDY ZSOMBOR 1311 visszatérését, ahol a jelent múltbeli eseményekkel interpretálják, anélkül, hogy oksági összefüggés vagy legalább a kontinuitás valamilyen szála fennállna, pontosabban szakszerűen bemutatható volna. A múltat politikusi beszédek vagy újságcikkek gyakran idézik meg ezen a módon abból a célból, hogy az általuk kívánt megvilágításba helyezzék a jelen lokális vagy éppen globális eseményeit. Nem csoda, hogy a jelenközpontúság közepette a történészek szívesen fordulnak a jelen tanulmányozása felé, ahol a kutatási témák legitimitása, jelentésessége és fontossága nem kérdéses, s ahol munkáikkal jóval nagyobb érdeklődésre találhatnak, jóval szélesebb közönség körében. A jelenkortörténész azonban nincs abban a privilegizált helyzetben, mint a régebbi korok kutatója, akinek nem nagyon van versenytársa. Nem tűnik ugyanis magától értetődően kompetensebbnek a történeti módszertan alkalmazása miatt a jelen értelmezésében, mint az alternatívák. A történeti perspektíva, amely legitimálja a történetírói módszertan alkalmazását a korábbi korszakok kutatásában, nem biztosít szilárd alapokat a jelenre fókuszáló történészi elemzéseknek, és nem biztosít tekintélyt neki a jelenre irányuló más reflexiós formákkal szemben.71 A történeti időbeliség dinamikája nélkül a jelenkortörténet az önmagára irányuló tekintet paradoxonával írható le. A jelen más megközelítésmódjai pedig, melyek elemzési erejüket nem az időbeli perspektívából nyerik, nem ütköznek ebbe a paradoxonba. Az önmagára irányuló tekintet paradoxona valójában kérdésessé teszi a jelenkortörténet eltérését az emlékezettől, amely az időbeli perspektívát nem reflektálva vagy legföljebb az idő szubjektív tapasztalatát felhasználva helyezi vissza magát a múlt eseményeibe. A jelen kutatásához a klasszikus történetírói módszertan valójában nem feltétlenül szükségeltetik, mivel a közelmúlt más utakon is elérhető. Miért lenne szükség a történeti módszertan bevetésére egy olyan korszakkal kapcsolatban, amelynek kapcsán a kérdés nem a fennmaradt források interpretálása megfelelő időbeli perspektívából, hanem az, hogy a szemtanúk mire és hogyan emlékeznek belőle? A források nem egy távoli múltból származnak, s nem csak speciális módszerek és tudás birtokában értelmezhetőek. Természetesnek tűnő jelentésük van a ma élő emberek számára. Miért lenne szükség történészekre és a módszertanukra a jelen eseményeinek interpretálásához, amikor ezek elérhetőek a mindennapi kultúrában?72 Nyilvánvalóan lehetetlen több évszázaddal ezelőtti eseményeket vagy folyamatokat vizsgálni megfelelő előzetes felkészülés nélkül, ez belátható 71 Nora véleménye szerint a történész nem tud érdemi funkciót betölteni a jelen tanulmányozásával kapcsolatban az újságíráshoz, szociológiához, antropológiához, közgazdaságtanhoz és földrajzhoz képest. Lásd Nora, P.: Présent i. m. 471. 72 Timothy Garton Ash érvei is ebbe az irányba mutatnak, amikor rákérdez a professzionális történetírás szerepére a jelen kutatásában, védelmezve a maga zsurnaliszta módszereit és szövegalkotását. Lásd Ash, T. G.: Introduction i. m.
