Századok – 2020
2020 / 6. szám - TANULMÁNYOK GYÁNI GÁBOR TISZTELETÉRE - Bódy Zsombor: Az önmagára irányuló tekintet. Van-e jelenkortörténet, és ha nincs, mi az?
AZ ÖNMAGÁRA IRÁNYULó TEKINTET 1306 A történetírás – hagyományos módszertannal legitimált – tudományosságának hangsúlyozása azonban, amely egyben kritikai szerepet tulajdonít a történelemnek, önmagában nem bizonyul hatékonynak az emlékezetre irányuló piacilag vagy politikailag vezérelt kereslettel szemben. Ahogy Gyáni Gábor megfogalmazta, a forráskritika és a tudományos elemzési módszerek önmagukban nem elégségesek az autenticitás biztosításához. Ahhoz, hogy a múltról alkotott tudás érvényesnek számítson, a jelennek el kell fogadnia saját tudásaként, ami azt jelenti, hogy mégiscsak találkoznia kell a szakmán kívüli kulturális mezőn valamiféle kereslettel.49 Vagyis a professzionális történetírás hangjának, az általa teremtett tudásnak autentikusként kellene érvényesülnie egy olyan sokszereplős emlékezeti piacon, ahol a történeti cselekvőség (agency ) tapasztalata öröklődik, vagy leg alábbis emlékezeti diskurzusok megjelenítik azt.50 Az emlékezet és a szemtanúk kortárs történelme erős versenytárs ezen a piacon, s nem kötődik a klasszikus történetírás vázolt premisszáihoz, hiányzik belőle a lezárt múlt, jelen és nyitott jövő egymásra vonatkoztatott hármas időstruktúrája.51 Ez olyan kihívást jelent, amelyet nem lehet megválaszolni egyszerűen a tudós történetírás szükségességének hangsúlyozásával. Már maga az is kérdéses, hogy vajon a jelenlegi történetfelfogás egésze még a múlt, jelen s jövő dinamikájában mozog-e, amire egykor a történetírás alapult, vagy pedig e klasszikus időfelfogás már elveszítette érvényességét. Ha így lenne, a klasszikus időfelfogáson alapuló módszertan nem biztosítana többé megbízható vagy legalábbis a kulturális piacon értékesíthető alapokat nemcsak a jelenkortörténet, de a modern történetírói tudás egésze számára sem. A múlt véget ért? Neves történészek és gondolkodók, mint Hannah Arendt, Reinhart Koselleck és François Hartog diagnosztizáltak törést a történeti időben, illetve időfelfogásban. Egy a múlt és a jelen közötti kapcsolatot vizsgáló tanulmányában Arendt a következő megállapítást tette a történeti idő kontinuitásának elvesztéséről: „[H]a nincs hagyomány – amely szétválogat és neveket ad, amely adományoz és megőriz, amely jelzi, hogy hol vannak és mit érnek a kincsek –, akkor úgy tűnik, nincs nézzük, nem magától értetődő, hogy az említett racionalitás és módszertan minden korszakban egyformán érvényes lenne. Az időfelfogást, a történelem elképzelését illető változások, más oldalról az intézményes feltételrendszerek átalakulása és az egész szociális-kulturális tájkép változása megváltoztatja a történetírás helyiértékét s módszertanának működőképességét is. 49 Gyáni Gábor: Miről szól a történelem? Posztmodern kihívás a történetírásban. In: Emlékezés, emlé kezet és a történelem elbeszélése. Bp. 2000. 11– 30. 50 Sybille Frank: Der Mauer um die Wette gedenken. Die Formation einer Heritage-Industrie am Berliner Checkpoint Charlie. Frankfurt am Main–New York, NY 2009. 51 Anette Wieviorka: L’ere du témoin. Paris 1998.
