Századok – 2020

2020 / 6. szám - TANULMÁNYOK GYÁNI GÁBOR TISZTELETÉRE - Baráth Katalin: Nép, nemzet, futball. Az „angol játék” globalizációjának kezdetei

BARÁTH KATALIN 1227 játékosok sorra mind mondottak beszédet. Bár mi eddig nálunk járt játékosoktól nem szoktuk meg, hogy a rúgáson kívül beszélni is tudjanak, nem volt mit cso­dálkoznunk ezen, tudva, hogy az angolok mind meglett, intelligens úri emberek: Waller például mérnök, Gettins tanár, Killich orvos, Moosely tanító, Cox bank­hivatalnok; Thomasról csak annyit tudhattunk meg, hogy színész akart lenni, de szülei nem engedték erre a pályára. A technikusok bankett után elénekelték a Rule Britanniát; a »hazai hangok« kellemesen hatottak az angolokra, ők is dalra gyújtottak, elénekelve például a »Trink wine, trink wine o my boy« bordalt. Így azután egyszeriben elillant a bankett feszes hangulata: ködös Albion fiai ugyancsak belemelegedtek. Hogy az angolok kedélyes fiúk, azt már a matchek alatt és a velük való érintkezés folyamán is sejtettük, de csak most láttuk igazán: a burleszk angol humor soksok tréfájaival fakasztották derültségre a jelenlevőket. Waller mókázott, Thomas valóságos cir­kuszi jongleur- és clown-produkciókat csinált. Majd mikor a cigány ráhúzta, az angolok táncra perdültek: Gettins csárdást táncolt, Robertson és Cox kettősben kalamajkáztak; láthattuk a hamisítatlan bosztont is [...]. Csak a késő éjjeli órákban oszlott szét a társaság. Az angolok is szétszéledtek, ki erre, ki arra ment, ígéretekről, kötelességekről beszéltek és hozzá gyanúsan mosolyogtak [...]. Ahá! most jut eszembe, hogy Thomas humoros beszédében nagyon dicsérte a magyar nőket.” 55 A következő év márciusában érkező oxfordi egyetemistákat kevesebb polgári kedélyesség, annál több arisztokratikus glória övezte. A brit politikai elit keltető­jének futball-ifjaiban szinte valóságos diplomatákat láttak a magyar notabilitá­sok, ennélfogva az arisztokraták, politikusok és laptulajdonosok a hazai sportem­bereket csaknem utolsó szálig kiszorították a fogadóbizottságból. József főher­cegnek az oxfordiak tiszteletére rendezett margitszigeti villásreggelijén megjelent az angol főkonzul, valamint Eötvös Loránd, Berzeviczy Albert, Szemere Miklós, Rákosi Jenő, Vészi József stb. Az ifjak elmentek színházba a Troilus és Cressidára, a Várba, a Mátyás-templomba, az Operaházba, az Akadémiára, az Országházba és a Kúria épületébe, hivatalos látogatást tettek az egyetemi és a műegyetemi rekto­roknál. Vendéglátásukra hivatalosan a Műegyetemi FC és természetesen a mar­gitszigeti központú, deklaráltan úri-keresztény Magyar Athletikai Club (MAC) vállalkozott, élén Andrássy Gézával. Sem az egyletek, sem az egymás sarkát ta­posó főrangok nem utasították vissza sem a fővárosnak az esemény alkalmából 55 Speidl Zoltán: Futballsportunk nagyhete. A bankett. Sport–Világ, 1901. április 28. 126.

Next

/
Thumbnails
Contents