Századok – 2020
2020 / 6. szám - TANULMÁNYOK GYÁNI GÁBOR TISZTELETÉRE - Baráth Katalin: Nép, nemzet, futball. Az „angol játék” globalizációjának kezdetei
NÉP, NEMZET, FUTBALL 1208 a nemzetközi gyepszőnyegre, immár aktív alakítóiként annak a történetnek, amelyben az angol játékból világjáték lett. A sporttörténet és a tömegkultúra kutatása Az államszocializmus évtizedeiben „a tömegkultúra fogalma [...] nem a szórakozás-szórakoztatás világának felelt meg, hanem normatív értelmet kapott [...]. Végeredményben pedig a tömegkultúrának ez a fogalma rossz hírbe hozta a nem magánkézben tartott és kivált az üzleti vállalkozásként folyó kultúrateremtést és a neki megfelelő kulturális fogyasztást. [...] Nem csoda tehát, hogy hosszú időn át a tudomány figyelme is elkerülte a tömegkultúra jelenségét: nincs is érdemi tudásunk az elmúlt egy-másfélszáz év fejleményeiről.” 3 Gyáni Gábor helyzetértékelése egy olyan tanulmánygyűjtemény bevezetőjében jelent meg, amely elsők között tárgyalta kötetnyi terjedelemben a modern tömegkultúra hazai kialakulását – egyáltalán: a tömegkultúra hazai történetét. Bár „érdemi tudásunk” e témában a fenti megállapítások megjelenése óta lepergett két évtized során bizonyosan gyarapodott, a tömegkultúra kutatása egyelőre nem vált a magyar történettudományos trendek zászlóshajójává, „cultural turn” ide vagy oda. A popkultúra vizsgálatának peremhelyzete mögött részben ma is a Gyáni által szóba hozott normatív megközelítést sejtjük. Vagyis azt, hogy az akadémikus tudomány implicit vélelmei szerint a piaci alapon működő, széles közönséget megcélzó kulturális jelenségek ab ovo értéktelenebbek, mint azok, amelyekkel az aktuális kánonképző intézmények-hálózatok foglalatoskodnak, így kevéssé méltók a kutatói figyelemre. Ez az attitűd nem csupán a történettudományban érhető tetten, sőt: elsősorban a művészet recepciójának kortárs alakítói, más néven a mindenkori kulturális elit hagyományos meggyőződése (egyben önvédelmi gesztus a kánonképzők részéről) az, amely a „magasművészet” vagy a „szépirodalom”, illetőleg a „lektűr” vagy „könnyűzene” dichotomikus fogalmait alkalmazva választja ketté a kulturális termékpaletta Vörös-tengerét. 4 3 Gyáni Gábor: A kultúra adásvétele. In: Tömegkultúra a századfordulós Budapesten. Szerk. Gyáni Gábor. Budapesti Negyed 16–17. (1997) 5. 4 Ez, a kánonok eredendő mulandóságával kevéssé számoló éles megkülönböztetés korántsem általános gyakorlat, amit például az angolszász irodalmi kategóriarendszer is tükröz. Utóbbi szerint a szépirodalomnak megfelelő „literary fiction” éppúgy „csak” egy az irodalmi műfajok közül, akár a tudományos fantasztikum vagy a romantikus irodalom – szemben a „szépirodalom kontra ponyvairodalom” megközelítéssel. E normatív, kizárólag az alkotás műfaji kódjaiból kiindulva hierarchizáló felosztás megalapozottsága az utóbbi években Magyarországon is vita tárgya lett. Eredménye – amit feltehetően kutatói generációváltás is indukált –, hogy a tömegkultúrához sorolt irodalmi-filmes alkotások tanulmányozása immár a felsőoktatásban sem kárhoztatott gyakorlat. Erről lásd a III. KULTműhelyek országos konferenciáján a populáris kultúra medialitásának kérdéseit firtató előadásokat. Alföld 65.
