Századok – 2020

2020 / 5. szám - TÖRTÉNETI IRODALOM - Ferenc Laczó (ed.): Confronting Devastation. Memoirs of Holocaust Survivors from Hungary (Szécsényi András)

1125 TÖRTÉNETI IRODALOM

Az antológiaszerű válogatással a szokásosnál jelentősebb feladat hárult a könyv szerkesztőjére, a Maastrichti Egyetem történész oktatójára, Laczó Ferencre, akinek célja az volt, hogy az Azrieli Alapítvány birtokában lévő memoárokból áttekintő jellegű, hiteles és érzékletes képet adjon a magyar holokauszt kanadai túlélői emlékezetéről. A vaskos munkában szereplő szövegek s általában véve a narratív források – különösen az évtizedekkel később született visszaemlékezések – történeti használata ugyanakkor meglehetősen problematikus. Magyarországon nemcsak a memoárok, hanem általában véve a narratív források használata alig-alig érintette meg a holokauszt-kutatást. Míg az „elkövetői oldal” forrásainak feltárása évtizedek óta megindult, és főként rájuk építő munkák szép számmal születnek, addig a naplók, levelezések, hagyatékokban felbukkanó fényképek, tárgyak elemzése a mai napig szinte teljes mértékben hiányzik a történetírásból. Holott épp ezek, sok esetben pedig kizárólag a személyi anyagok azok, amelyek faggatásával közelebb juthatunk az eseményekhez, amennyiben elfogadjuk az autencititás primátusát a faktualitás felett. (Cristopher R. Browning:

Collected Testimonies. Holocaust History and Postwar Testimony. Madison 2003. 37–42.) Egyszerűen a trauma primer átélése teszi hitelessé ezeket a holokausztról szóló beszámolókat. Szándékuk szerint a legtöbben történetükben „kis tanulságokat”, nyitott kérdéseket tesznek fel és egyfajta generációk közti dialógusnak szánják emlékezéseiket. (Henry Greenspan:

On Testimony, Legacy and the Promlem of Helplessness in History. Holocaust Studies13. [2007] 1. sz. 45.)

Visszatérve a recenzált munkára, a kötet szerkesztési elve az, hogy tematikus blokkokban adja közre az emlékezéseket. A szerkesztő öt fejezetre bontotta a visszaemlékezések sorát, lehetőséget adva az olvasóknak, hogy akár csak az érdeklődésüknek megfelelő történeti eseményekhez kapcsolódó ego-dokumentumokat olvassák el. Az első blokkban a Magyarország német megszállása előtti időszakra vonatkozó emlékezés-részletek kaptak helyet. A második egységben a kisegítő munkaszolgálatról esik szó. A következő egység a Gettók és táborok címet viseli, ennek megfelelően közös nevezőre hozza az otthonukból elhurcolt, kényszerlak- és munkahelyekre deportált túlélők emlékezéseit. A negyedik fejezet a budapesti zsidóság 1944-ben kétségkívül speciális léthelyzetét vizsgálja, végül az utolsó – egyben legvaskosabb – tematikai egység a felszabadulás széles spektrumára irányítja az olvasók figyelmét. A forráskiadvány összesen 43 memoár-részletet tartalmaz a fenti csoportosításban. Mivel egy-egy szerző visszaemlékezésének vonatkozó részleteit legtöbb esetben két-három fejezetben is szerepeltette a szerkesztő, e sajátos bontásban jól végigkövethetőek egy-egy zsidó sors stációi a soá folyamatában. Két témakört érdemes kiemelni: a munkaszolgálat esetében például érdemes lett volna röviden kitérni – akár a visszaemlékezésekhez fűzött jegyzetekben, akár másutt – a rendszer mindenkori változó voltára, a hátországi „musz” viszonyaira, a keret meghatározó szerepére, amely teljesen más túlélői narratívákat eredményezhetett, vagy a vészkorszak megéléstörténetét meghatározó levelezés, posta, élelmiszerellátás stb. szövevényes viszonyaira. A felszabadulás témaköre üdvözlendő módon kapott bő teret: az újabban itthon és Európában egyaránt reflektorfénybe került kutatási terület itt közölt, heterogén túlélői forrásai felé Laczó figyelemre méltó érzékenységgel közelített. A németországi lágerekben, hontalan táborokban eltöltött léthelyzet, a hazatérés szerfelett problematikus volta éppúgy felvillan e szövegekben, mint a Magyarországon túléltek újrakezdési stratégiái, a hazai és nemzetközi segélyszervezetek tevékenysége, vagy akár a szovjet megszállókkal szembeni emberi viszonyok alakulása.

A tematikus blokkok elé Laczó Ferenc tömör, ám annál fontosabb előszót írt, amely nemcsak a közlés szempontjairól ad felvilágosítást, de a szövegek keletkezéséről, az emlékezők társadalmi helyzetéről, valamint a visszaemlékezéseknek a holokauszt-emlékezetben és -irodalomban betöltött helyével kapcsolatban is fogódzót nyújt. A bemutatott memoár-részletek a közelmúltban keletkeztek, ebből következően a szerzői gyermekek, legfeljebb fiatal felnőttek voltak üldöztetésük idején. Ők mára olyan „zsidó kanadaiak”, akiknek holokauszt-élménye