Századok – 2020
2020 / 1. szám - A TÁRSADALMI MOBILITÁS KÉRDÉSEI MAGYARORSZÁGON - Dévényi Anna: A középfokú oktatás társadalompolitikai vetületei a Horthy-korszakban
DÉVÉNYI ANNA 105 strukturális átalakulása „helyet csinál” a magasabb társadalmi presztízsű, illetve magasabb jövedelmet biztosító foglalkozási ágakban, úgy az alulról „feltöltődik”. E gazdasági igény nélkül azonban a mobilitás szükségszerűen lecsökken. 102 A két világháború közötti magyar oktatáspolitika a középiskolával mint a társadalmi mobilitás igen fontos csatornájával számolt. A társadalom egyre fokozódó igénye a középiskolai végzettség megszerzésére az 1890-es évektől figyelhető meg, minden bizonnyal éppen a gazdasági és állami élet modernizációja, illetve a foglalkozási szerkezet – ha nem is radikális, de érzékelhető – átalakulása következtében. Ez az igény az első világháborút követő, megváltozott viszonyok között sem csökkent. Az értelmiség – melynek nagy részét az állami hivatalnokok csoportja képezte – gyermekei mellett legnagyobb arányban az önálló kisiparosok és kiskereskedők íratták középiskolába gyermekeiket. A forradalmak és Trianon után e tendencia kettős veszélyérzetet váltott ki a konzervatív elit körében. Egyrészt a társadalmi és politikai rend stabilitását féltették az elitbe e mobilitási csatornán esetleg bejutó, a fennálló hatalmi struktúrát megkérdőjelező „intellektuális parvenüktől”, de hasonló okokból tűnt aggasztónak a Trianon után jelentkező értelmiségi munkanélküliség kérdése is: tartani lehetett az egzisztenciájában veszélyeztetett réteg politikai radikalizálódásától. Ugyanezen érem másik oldalának tekinthetők a keresztény középosztály pozitív diszkriminációját célzó elképzelések. A középiskolával kapcsolatos, társadalmi mobilitást gátló gyakorlati intézkedések és elvi állásfoglalások mindegyike ezen, alapvetően politikai indítékra vezethető vissza, és ehhez illeszkednek a zsidóság gazdasági és oktatási „térfoglalását” akadályozó intézkedések is. Látható ugyanakkor az is, hogy a felülről vezérelt társadalompolitikai törekvések gyakran elbuktak a helyi miliőben. A gyakorlati megvalósítás szintjén nem feltétlenül domináltak a „nemzetpolitikai” érdekek, a pécsi egyetem például – beiskolázási érdekeit tartva szem előtt – nem hajtotta végre szigorúan a numerus clausust,103 a gimnáziumok számának csökkentése elbukott a lokális közösségek ellenállásán, és a tanárok sem világnézeti alapon vagy központi kvóta szerint buktatták meg a gimnazistákat. A fent idézett társadalomtudományi eredmények alapján nem meglepő, hogy a két világháború közötti Magyarországon nem történt – nem is történhetett – érdemi átrendeződés a társadalmi rétegek között, hiszen gazdasági szerkezetváltásra (például az azt elősegítő érdemi földreformra) sem került sor. A hatalmi elit erőfeszítéseit a társadalmi hierarchia meglévő struktúráinak fenntartására az 102 Uo. 242–244. 103 Fekete Szabolcs: A pécsi egyetem bölcsészdiplomásainak rekrutációja 1921–1940. (Szociológiai dolgozatok 2. A Wesley Egyház- és Vallásszociológiai Kutatóközpont sorozata) Bp. 2012.
