Századok – 2020
2020 / 5. szám - MOZAIKOK A MAGYARORSZÁGI ZSIDÓSÁG ÚJ- ÉS LEGÚJABB KORI TÖRTÉNETÉBŐL - Karsai László: A magyar holokauszt a nagy népbírósági perek tükrében
A MAGYAR HOLOKAUSZT A NAGY NÉPBÍRÓSÁGI PEREK TÜKRÉBEN 1004 A deportálásokról csak Rátz beszélt őszintén. Szerinte a német hadvezetőség sürgette az egyes területek „megtisztítását” [a zsidóktól – K. L.], ebbe pedig a kormány belement, mert jobbnak találta, ha „mi csináljuk, mint ha a németekre bízzuk teljesen”.70 A németek egyedül, a helyi hatóságok lelkes és/vagy fegyelmezett együttműködése nélkül, mint az például Franciaországban is kiderült, nem lettek volna képesek a zsidók összegyűjtését és deportálását hatékonyan megszervezni. A franciaországi zsidók 75%-a túl is élte a holokausztot, míg a helyi hatóságok fegyelmezett együttműködésének is köszönhetően a hollandiai zsidók 78%-a elpusztult.71 Magyarországon nem a német hadsereg, hanem (Hitler és Himmler utasításainak engedelmeskedve) Veesenmayer és a helyi SS és Gestapo vezetők sürgették a zsidók deportálását. Tarthatatlan az a Horthy Miklós személyét és szerepét rehabilitálni kívánó érv, amely egybecseng azzal, amit a Sztójay-perben az elsőrendű vádlott is igyekezett a bírósággal elhitetni: ő tulajdonképpen ártatlan, és megpróbálta a lehető legtöbb zsidót megmenteni. Sztójay többször is nagy hangsúllyal említette, hogy ő a kormányzóval párhuzamosan, „de tőle teljesen függetlenül” tiltotta meg a budapesti zsidók deportálását. Azért akadályozta meg a fővárosi zsidók deportálását, mert értesült az auschwitzi hírekről, „rémségekről”.72 Az I. hadtest területéről, többek között a főváros környéki városokból, Kispestről, Újpestről stb. a kormányzónak a deportálásokat felfüggesztő utasítása, vagyis július 6-a után is még napokig folytak a deportálások. Ezt persze a Sztójay-per tanácsvezető bírája vagy a népbírák akkor még nem tudták, s nem is tudhatták. Ezért nem kérdezhették meg, hogy miért csak a fővárosi zsidókat akarta Sztójay megmenteni az auschwitzi „rémségektől”, miért nem törődött a főváros környékén élő zsidókkal. Sem Sztójay, sem pedig Horthy esetében nem volt igaz, hogy csak valamikor 1944 júliusának első napjaiban tudták volna meg, hogy a németek a deportált zsidók közül kiválogatják a munkaképeseket, a többieket pedig meggyilkolják. Mind a kormányzó, mind miniszterelnöke már 1942-ben tisztában volt azzal, mi a lényege az „Endlösung der Judenfrage”-nak.73 Sztójay dicsekvése, misze rint ő egyedül parancsot tudott adni a deportálások leállítására, nehezen volt összeegyeztethető azzal az állításával, hogy a deportálásokról ő maga nem is tudott, azt kizárólag a németek csinálták. Ezek szerint ugyanis ő, a megszállt 70 Uo. 249. 71 Pim Griffioen – Ron Zeller: Persecution and Deportation of the Jews in the Netherlands, France and Belgium, 1940–1945, in a Comparative Perspective. Amsterdam 2015. 72 A magyar Quisling-kormány i. m. 222. „én megtiltottam a leghatározottabban a budapesti zsidók kiszállítását” – állította a tényekkel ellentétben Sztójay. Uo. 73 A zsidókérdés végső megoldása. Lásd Karsai László: A végzetes esztendő: 1942 a magyar diplomaták jelentéseiben. Hadtörténelmi Közlemények 117. (2004) 859–883.
