Századok – 2020
2020 / 5. szám - MOZAIKOK A MAGYARORSZÁGI ZSIDÓSÁG ÚJ- ÉS LEGÚJABB KORI TÖRTÉNETÉBŐL - Csíki Tamás: Befogadás és kirekesztés. Zsidók és magyarok együttélésének lokális percepciói a dualizmus kori helyi sajtóban
CSÍKI TAMÁS 981 próféták nem zavarják többé”.90 Ezek az írások nem mélyültek el a zsidó hitélet ben, miként a neológ, az ortodox vagy a haszid közösségek közötti különbségekben sem, a vallási rituálék és az életmódbeli szokások leírásának azonban szerepe lehetett a nap mint nap tapasztalt kulturális másság megismertetésében és elfogadtatásában. Vajon az együttélés egészen harmonikussá vált a dualizmus kori Sátoraljaújhelyen? A város másik hetilapja, a Felsőmagyarországi Hírlap 1905-ben cikksorozatot jelentetett meg Közéletünk élénkítése, baráti ismeretség címmel, ame lyet a társszerkesztő, Székely Albert ügyvéd (az említett Székely Áron bátyja) jegyzett. A szerző a narratíva szerint „barátjának” tapasztalatait és szavait idézte. A barát Buza Barnával, a Hírlap szerkesztőjével az utcán beszélgetett, és a városuk egyik legelőkelőbb, nemesi előnevet viselő vezéregyéniségével elegyedtek szóba. „Ő született Buza, az én nevem pedig csak becsületes felvett magyar név, amelyet akkor szereztem, midőn öntudatra ébredtem, hogy a szívem, a lelkem össze van forrva édes hazám földjével – zsidó vagyok és ez az öreg úr, talán öntudatlanul, de megrögzött társadalmi megszokottságból nem méltatott arra, hogy öcsém urazzon [...]. Ha nem lettem volna zsidó, hacsak egy szemernyi nemesi előnevecském lett volna, akkor az öreg úr bizonyosan engem is felszólított volna, hogy bátyám urazzam, és többé ne nagyságoljam [ahogyan Buzának felajánlotta – Cs. T.]. Nála egy fiatal, de keresztény vallású ember »testvér«, de egy zsidó, akármilyen tisztességes és becsületes, csak »úr«.” A következő történet szerint a barát akaratlanul fültanúja volt egy kávéházi beszélgetésnek, amit a függetlenségi kör bálja után úrhölgyek folytattak: „Istenem, hisz minden jó lett volna, csak annyi zsidó ne lett volna, ki nem állhatom őket [...] és szebbnél szebb jelzőket hangoztattak e kedves női ajkak erre a felekezetre.” Végül a barát még egy báli élményét mesélte el a cikkírónak. Az ifjak nem tudták eldönteni, melyikük táncoljon egy zsidó vallású úri leánnyal, és miután restelkedve egyikük sem akart e „nagy vállalkozásba” fogni, mert az ott lévő kisasszonyok kinevethetik őket, sorsot húztak, kire „essék ez a szörnyű teher.” A barát ezek után keserűen fakadt ki: „Vérünket és életünket, munkánkat és tehetségünket áldozzuk e hazáért, hát jogunk van követelni nyíltszívűséget, társadalmi egyenlőséget. Ha kell áldozni kultúráért, felekezeti különbség nélküli jótékonyságért, piarista templom restaurálásáért, akkor jó és derék a zsidó. Ha színészek jönnek és tele a színház a magyar színi irodalmat pártoló zsidókkal, akkor tolakodók és szemtelenek vagyunk.” 91 A cikksorozatra Csapó Lajos, az újhelyi takarékpénztár tisztviselője a Zemplén hasábjain reagált. Szerinte Székely mondanivalójának lényege, hogy a 90 Zemplén, 1887. július 31. 91 Felsőmagyarországi Hírlap, 1905. október 11.; 1905. október 14.; 1905. október 21.
