Századok – 2019
2019 / 4. szám - TÖRTÉNETI IRODALOM - Gyáni Gábor: A történelem mint emlék(mű) (K. Horváth Zsolt)
831 Gyáni Gábor A TÖRTÉNELEM MINT EMLÉKMŰ Kalligram, Bp. 2016. 300 oldal Ma már szinte közhelyszámba megy kimondani azt, hogy az emlékezet fogalma és gyakorlata az elmúlt három-négy évtized legtöbbet tárgyalt problémáinak egyike volt, mely a filozófiától és az irodalomtudománytól a néprajzon és a szociológián át a pszichológiáig és a történelemtudományig egy sor diszciplínát mélyen érintett, bizonyos értelemben felforgatott. Ez az érdeklődés azonban nem pusztán intellektuális természetű volt, hisz meglehetősen gyorsan nagy (előbb nemzeti, majd nemzetközi szintű) kutatási projektek, konferenciák, eszmecserék épültek rá, vagyis – annak minden előnyével és hátrányával – a ma globális tudományiparnak nevezett közeg szerves része lett. Sőt, amikor az 1970–1980-as évek fordulóján, elsősorban német és francia kontextusban a kutatók érdeklődni kezdtek a téma iránt, látható volt, hogy az emlékezet iránti felfokozott tudományos érdeklődés összefüggésben áll a két ország múltfeldolgozási problémáival. Úgy is fogalmazhatnánk, hogy az Assmann-házaspár és a Pierre Nora által kezdeményezett és vezetett kutatások voltaképpen „csak” reagáltak arra a társadalmi jelenségre, mely a múlttal kapcsolatban e két országban elsőként fogalmazódott meg. Ennek az igénynek azonban volt politikai mondanivalója, amennyiben a hivatalos múltfeldolgozással szemben táplált elégedetlenség sürgette a múlt újszerű értelmezését mindkét országban. E hivatalos múltfeldolgozásnak azonban szerves, sőt szakértelme révén megkerülhetetlen része volt a történelemtudomány is, amennyiben – főként Franciaország esetében – az oly mértékig „igazította” a Vichy-Franciaország képét a IV. és az V. Köztársaság politikai kánonjához, hogy azt napjainkban inkább hamisításnak nevezhetnénk. A múltfeldolgozás és az emlékezet jelensége tehát összekapcsolódott – sem politikailag, sem társadalmilag nem volt ártatlan. Mire Gyáni Gábor és mások tevékenysége révén az ezredforduló Magyarországán is egyre inkább teret nyert az emlékezet tudományos kutatása, addig a helyzet politikai, gazdasági, ideológiai szempontból jelentősen megváltozott. A téma magyarországi kutatástörténete szerintem abban különbözött a német és francia esetektől, hogy ide egyrészt évtizedekkel később, másrészt tisztán tudományos problémaként érkezett meg az emlékezet kutatása (a fentebb vázolt kontextus ismerete nélkül). Gyáni Gábor könyvének egyértelmű pozitívuma az, hogy „kiveszi” az emlékezetet ebből a neutrális kontextusból, s visszaadja annak sokrétűségét, problematikusságát, ugyanakkor rámutat a vonzerejére, nélkülözhetetlenségére is. A két fejezetbe (Fogalmi keretek és A kollektív emlékezet toposzai ) sorolt tizenöt tanulmány voltaképpen önálló munka, ám a kollektív emlékezet fogalma révén mégis szorosan kapcsolódik egymáshoz, ugyanakkor nem jellemzi a művet a válogatáskötetek esetében gyakran felmerülő redundancia. A második fejezet esettanulmányaihoz képest az első foglalja magában tehát azokat az írásműveket, melyek a történelem, az emlékezet, a kánon, az elbeszélés–elbeszélhetőség, emlékezetpolitika és a kollektív emlékezet problematikáját járják körül. Amikor fentebb az emlékezet problematikusságát említettem, voltaképpen arra a kiábrándulásra is utaltam, mely a jelenséggel kapcsolatban már az 1990-es évektől érzékelhető volt a nyugati tudományos elit gondolkodásában; e csalódásra Gyáni Gábor is reagál. A kiábrándulás abban áll, hogy míg kezdetben az emlékezetben olyan történeti és morális jószágot láttak a kutatók, mely a múlt valóságának feltárásában új eszközt adhat a kezükbe, addig népszerűvé válásával a politikai, kormányzati és gazdasági szereplők szinte kisajátították maguknak. Gyáni Gábor nagyon szemléletessé teszi azonban a kettő közötti különbséget. A Halbwachstól származó kollektív emlékezeten egy csoport által életben tartott, identitásképző jelleggel bíró társas-társadalmi gyakorlatot értünk, melynek korántsem az a célja, hogy a múltat rekonstruálja (ebben különbözik a történelemtudománytól). TÖRTÉNETI IRODALOM századok 153. (2019) 4. szám
