Századok – 2019
2019 / 4. szám - TÖRTÉNETI IRODALOM - Juhász Balázs (vál., ford., bev., jegyz.): Trianon és az olasz diplomácia. Dokumentumok a békeszerződés előkészítéséről, 1919–1920 (Horváth Jenő)
841 TÖRTÉNETI IRODALOM mert az Olaszország és Magyarország között diplomáciai kapcsolat megszűnt az Osztrák– Magyar Monarchiának küldött olasz hadüzenettel (1915. május 23.). A padovai fegyverszünet aláírása sem változtatott ezen a helyzeten, ugyanis a nemzetközi jog bevett szabályainak megfelelően a békeszerződés aláírásáig nem történtek lépések a diplomáciai kapcsolatok helyreállítására. Az olasz külügyminisztériumban nem volt Magyarországgal foglalkozó részleg. A fegyverszünet és a békeszerződés aláírása közötti időszakban a minisztérium csak bizonytalan státuszú „megbízottakat”, amolyan átmeneti, „félig-meddig diplomatákat” küldött Budapestre, akik azt sem tudták, hogy kivel tárgyaljanak. Gondoljunk csak arra, hogy a szóban fogó időszakban, ha az 1919-es aradi és szegedi ellenforradalmi kormányokat nem számoljuk is, nyolc kormánya és 11 külügyminisztere volt Magyarországnak. Mivel magyar területen nem tartózkodtak olasz megszálló csapatok, az olasz hadsereg magyar vonatkozású iratanyaga is csupán a néhány tagú, nem folytonosan működő katonai misszió szórványos dokumentumaira szorítkozik. A magyar békeszerződésről való olasz gondolkodás rekonstrukcióját az is megnehezíti, hogy az olasz külügyminisztériumban a háború alatt és a fegyverszünet után keletkeztek ugyan olyan dokumentumok, amelyek tanúsítják, miként gondolkodott az olasz külügyi vezetés a közép-európai térség háború utáni rendezéséről, azonban nem állítottak fel a külügyminisztériumban olyan csoportot, amelynek a béke-előkészítéssel való szisztematikus foglalkozás lett volna a feladata, következésképpen ilyen jellegű dokumentumok sem készültek. Még a béketárgyalások megkezdése után sem működött a minisztériumban béke-előkészítő hivatal. Így rendszerint csak legfeljebb rövid lélegzetű összefoglalások készültek a delegációvezetők számára a legfelső tanács ülései előtt az éppen napirendre kerülő témákról, amelyek szakmai háttéranyagként szolgáltak. Juhász Balázs a könyv fő részét alkotó dokumentumblokk előtt egy hosszabb bevezető tanulmányban tekinti át, milyen okok és körülmények motiválták Olaszországot az antant oldalán való belépésre, és összefoglalja a legfontosabb olasz háborús célokat is. Megerősíti azt az ismert, a nemzetközi történeti irodalomban általánosan elfogadott tézist, amely szerint Olaszország fő célja az volt, hogy az ország katonailag védhető, biztonságot nyújtó határokhoz jusson az Ausztria–Magyarország felől fenyegető betörés veszélyének kiiktatásával, hogy felszámolja az Alpok koszorúján belül eső Dél-Tirol osztrák birtoklását, valamint az, hogy kizárja Isonzó bal partja és az Adriai-tenger felől fenyegető „germán” veszélyt. Ezek a biztonságpolitikai célkitűzések egybeestek azzal a törekvéssel, hogy az Olasz Királyság megteremtése után még osztrák–magyar kézen maradt olaszok lakta területeket az országgal egyesítsék. Ezeket a biztonságpolitikai és etnikai alapú célkitűzéseket foglalta össze a „Trento és Trieszt” jelszó. Az olasz politikai és katonai vezetésnek a másik célja az volt, hogy igazi nagyhatalmi státust szerezzen Olaszországnak a háborúval. Ehhez a részben presztízs jellegű törekvéshez hozzátartoztak az említett „Trento és Trieszt” körön kívül eső, nem is elsősorban területi terjeszkedést célzó, hanem katonai, politikai és gazdasági expanziós törekvések. Ebbe a kérdéskörbe tartozott tehát, hogy mi lesz a világháború után a Kárpát-medence s benne Magyarország sorsa. Ez tulajdonképpen az olasz katonapolitika és a külpolitika számára csak másodlagos jelentőségű volt. Róma Magyarországon csak befolyást és ellenőrzést igyekezett szerezni, hasonlóképpen, mint Lengyelországban, Csehszlovákiában, Romániában vagy Bulgáriában. Mindezekből eredően a magyar békeszerződésről való olasz gondolkodás és a békeszerződés kialakulásában játszott olasz szerep nem volt markáns, meghatározó. Juhász Balázs elmondja, hogy francia, román, cseh részről többször vádolták az olasz diplomáciát a magyarok iránti túlzott megértéssel, barátsággal, pedig az olasz diplomácia lényegében csak fenntartásokat fogalmazott meg, ellenérvekkel állt elő antantvetélytársainak önző, Olaszország hátrébbszorítására irányuló törekvéseivel szemben. Csakúgy, mint a román, csehszlovák, jugoszláv szélsőséges terjeszkedő törekvésekkel
