Századok – 2019
2019 / 4. szám - ÁLDOZATOK, EMLÉKEZET, JÓVÁTÉTEL A MAGYARORSZÁGI HOLOKAUSZTKUTATÁS ÚJ IRÁNYAI - Klacsmann Borbála: Elhanyagolt kárpótlás. Az Elhagyott Javak Kormánybiztossága és a magyar zsidók kapcsolata, 1945–1948
KLACSMANN BORBÁLA 717 1938-ban meghozott első zsidótörvénytől kezdve több lépcsőben, fokozatosan ve szítette el. A kifosztás folyamatát drasztikusan felgyorsította a Sztójay-kormány német megszállás után, 1944. április 16-án kiadott 1600/1944. M. E. sz. rendelete, amely arra kötelezte a zsidókat, hogy tízezer pengőt meghaladó értékű vagyonukat két héten belül jelentsék be a lakhelyük szerint illetékes pénzügyigazgatóságnál. A gettósítás során már csak 50 kilogrammnyi személyes holmit vihettek magukkal, amint azt a 6163/1944. B. M. VII. res. sz. rendelet előírta a hatóságoknak. A deportálások után hátramaradt, „elhagyott” zsidó javak újraelosztását a magyar kormány igyekezett központilag szabályozni, kevés sikerrel.5 A pénzügyminisztérium fennhatósága alatt működő, e célra létrehozott kormánybiztosság vitéz Turvölgyi Albert vezetése alatt képtelen volt ellenőrzése alatt tartani a kiutalásokat.6 Miután a zsidók lezárt lakásaiban maradt holmikat a helyi hatóságok leltárazták, a kiutalást végrehajtó csendőrök, rendőrök nem ritkán egyszerűen eltulajdonították a javakat.7 A zsidók lakásaiért, ingatlanaiért mind a hatóságok, mind a helyi hivatalnokok és a lakosság is adott be igényléseket. A ki nem utalt lakásokat és üzleteket a helyiek gyakran kifosztották.8 Mivel nemzsidó magánszemélyek, szervezetek is érdekeltté váltak az „árjásítás” folyamatában, Győri-Szabó Róbert a vagyonelkobzás ezen aspektusát intézményesített rablásnak nevezte el. 9 1944 novemberében a Szálasi-kormány újabb rendeletet hozott (3840/1944 ME. sz.), amely betetőzte a zsidóság kifosztását; e szerint a zsidók „minden vagyona a nemzet vagyonaként az államra száll át”, s előírta, hogy azokat a továbbiakban a hadviselés és hadigondozás költségeire kell fordítani. A háború után a zsidóság megbélyegzését az 1945. évi V. törvényként becikkelyezett, a korábban Moszkvában megkötött fegyverszüneti egyezmény ötödik szerzőpárossal és Ungváry Krisztiánnal vitatkozott Bolgár Dániel, aki szerint e vagyon csak 7‒8% körül lehetett. Bolgár Dániel: Mítoszok a zsidó jólétről – a Horthy-kori statisztikáktól a mai magyar történet írásig. Múltunk 60. (2015) 4. sz. 112–163. 5 E célból több rendelet látott napvilágot. Lásd például Vádirat a nácizmus ellen. Dokumentumok a magyarországi zsidóüldözés történetéhez II. Szerk. Benosofszky Ilona – Karsai Elek. Bp. 1960. 146– 150. 38/a, Rendelettervezet a zsidók üzlethelyiségeinek hasznosítására vonatkozóan (később e tervezet jelent meg mint 2120/1944. ME. sz. rendelet 1944. jún. 10-én), valamint Vádirat a nácizmus ellen. Dokumentumok a magyarországi zsidóüldözés történetéhez III. Szerk. Karsai Elek. Bp. 1967. 221– 225. 109b, Kormányrendelet a zsidók vagyonával kapcsolatos egyes kérdések szabályozásáról (2650/1944. ME. sz. rendelet) és így tovább. 6 A kormánybiztosságot létrehozó rendelet szövegét lásd Magyarországi rendeletek tára. Bp. 1944. 1488. 7 Ungváry Krisztián: A Horthy-korszak mérlege. Pécs–Bp. 2012. 562. 8 Randolph L. Braham: A népirtás politikája. A Holocaust Magyarországon I–II. Bp. 2015. I. 616. A zsidók lakásainak kifosztásával kapcsolatban lásd például Magyar Nemzeti Levéltár Pest Megyei Levéltára (a továbbiakban: MNL PML) V.1075 Db Monor nagyközség iratai 2249/1945. Dr. Klein Jenőné fellebbezése a Lakáshivatalhoz saját lakásának visszaigénylése ügyében. Monor, 1945. jún. 20. 9 Győri-Szabó Róbert: A kommunizmus és a zsidóság az 1945 utáni Magyarországon. Bp. 2009. 121.
