Századok – 2019
2019 / 4. szám - ÁLDOZATOK, EMLÉKEZET, JÓVÁTÉTEL A MAGYARORSZÁGI HOLOKAUSZTKUTATÁS ÚJ IRÁNYAI - Pető Andrea: Bevezető
639 századok 153. (2019) 4. szám BEVEZETŐ A Kommentár folyóirat hasábjain 2008-ban vita folyt arról, 1 hogy a magyar holokausztkutatás 1989 után integrálódott-e a nemzetközi diskurzusba, vagy sem. Egy fontos kérdés hiányzott a vitából: 1989 után a fogalmak, a nyelv és a koncepciók a leomló vasfüggöny nyugati oldaláról érkeztek a korábbi vérszegény, főleg dokumentáló holokausztkutatásba – egy másik kontextusból – a kommunizmust túlélt és megélt zsidóság tapasztalatainak leírására. Ez addig nem jelentett ugyanis problémát, míg a témában valójában csak tárgyszerű tényfeltárás folyt: ki, mikor, hol és mit csinált. De abban a pillantban megváltozott a helyzet, amikor a kutatók ezeknek a tényeknek a magyarázatára kívántak választ adni, felszínre hozva ezzel a hazai holokausztkutatással kapcsolatos ellentmondásokat. Erre az értelmezési konfliktusra 1989 után került sor. A szovjet táborból kiszabadulás kettős harcot jelentett a demokráciáért és a nemzeti függetlenségért. Ebben a kontextusban a nemzetközpontú történelemszemlélet, amely a rendszerváltás utáni új nacionalizmusoknak is szerves alkotórésze volt, teljesen legitim jelenség volt, és egyben fontos legitimációs eszköze az új kormányzatoknak. Ebben a diskurzusban a második világháborúban kétes szerepet betöltő államok áldozati szerepben jelentek meg mint a náci (német), majd a kommunista (szovjet) megszállás áldozatai. A kialakult „áldozatiság versenyben” a holokauszt súlya, jelentősége relativizálódott és az érte való felelősség külső (nem nemzeti) szereplőkre tevődött át. Ennek a diskurzusnak a kialakításában több országban – Lengyelországban, a balti államokban, Szlovákiában és Magyarországon is – fontos szerep jutott szakmai szereplőknek (kutatócsoportoknak, újonnan létrejött intézeteknek, kiállítóhelyeknek), amelyek aztán előnyös pozícióból indultak versenybe a kutatástámogatás állami forrásaiért, hiszen az emlékezetpolitikai versenyben volt kereslet mondanivalójuk iránt. Ennek az értelmezési harcnak aztán hatása lesz a magyarországi holokausztrecepcióra is. 2 1 Gyáni Gábor: Helyünk a holokauszt történetírásában. Kommentár 3. (2008) 3. sz. 13‒23. A válaszok: Karsai László: A Magyar holokauszt-történetírásról. Kommentár 3. (2008) 6. sz. 91‒105., viszontválasz Gyáni Gábor: Egy magyar holokauszttörténész portréjához. Uo. 105‒113. Lásd még ehhez Frojimovics Kinga: Helyünk a holokauszt történetírásában a jeruzsálemi Yad Vashemből nézve. Uo. 113‒117. A holokauszt társadalmi nemek szerinti elemzése kívül áll a fősodor kutatásán, ezért nem meglepő, hogy egyik megszólaló sem említette, hogy ezen a területen az utóbbi időben előrelépés történt. Lásd Women and Holocaust: New Perspectives and Challenges. Eds. Andrea Pető ‒ Louise Hecht ‒ Karolina Krauska. Warszawa 2015. és Bp. 2017. 2 Andrea Pető: The Lost and Found Library: Paradigm Change in the Memory of the Holocaust in Hungary, Mémoires en jeu/Memories at stake (megjelenés alatt) és András Kovács: Two Sides of the Coin: Clean Break and Usable History. The Case of Hungary. In: Justice and Memory: Confronting ÁLDOZATOK, EMLÉKEZET, JÓVÁTÉTEL A MAGYARORSZÁGI HOLOKAUSZTKUTATÁS ÚJ IRÁNYAI
