Századok – 2019
2019 / 1. szám - TANULMÁNYOK - Pósán László: A Német Lovagrend és az erdélyi püspökök viszonya a Barcaságban (1211‒1225)
PÓSÁN LÁSZLÓ 61 hogy ekkor még sikerült úrrá lenni az ellentéteken, mert II. András visszaadta a lovagoknak birtokaikat, amelyeket korábban elvett tőlük. Ezt minden bizonnyal a Szentszék sikeres közvetítésének eredményeképpen, és politikai megfontolásból tette.108 Ahogyan az Aranybulla mutatta, a keresztes hadjárat után a király foly tatta korábbi, a királyi szerviensek megerősítését célzó politikáját, de ennek sok ellenzője is volt, köztük a trónörökös, a már korábban ifjabb királlyá koronázott Béla herceg.109 Emiatt András nem akart a nagyhatalmú, külső támogatókkal rendelkező Német Lovagrenddel is konfliktusba keveredni. Azon a napon például, amikor a császár különleges védelmébe vette a lovagokat (1221. április 10.), még 10 másik oklevelet is kiadott számukra.110 Az 1222. évben II. Frigyes 12 kiváltságlevelet adott a lovagrendnek.111 Az 1222. május 7-én kiállított magyar oklevél szerint II. András azért döntött úgy, hogy a Barcaságot visszaadja a Német Lovagrendnek, mert a szerzetes lovagok az életüket kockáztatják a pogányokkal vívott harcokban, az ország védelmében („assiduos paganorum patientes insultus [...] pro regno tamquam firmum propugnaculum”).112 Emellett a magyar király további földeket és kiváltságokat is adományozott a lovagrendnek. A királyság határainak jobb védelme céljából, hogy a lovagok jobban ellent tudjanak állni Krisztus ellenségeinek, a kunoknak, kővárak és kőfalú városok építését is engedélyezte („ad munimen regni contra Cumanos castra et urbes lapideas construere eos permisimus, ut et inimicis Christi resistere valeant et persone nostre et heredibus nostris legitime nobis succedentibus ad coronam ad honorem pateant et munimen”).113 II. András ezzel lényegében tudomásul vette azt a tényt, hogy a Német Lovagrend a Barcaságban már a kezdetektől folytatott kőépítkezéseket is.114 A lovagok barcasági központjában, Marienburgban (Földvár, Feldioara) folytatott régészeti feltárások szerint ugyanis a korábbi földsáncok és gerendafalak megerősítése mellett a várhegy keleti oldalán azonnal egy kőtornyot kezdtek építeni. A vár további tornyait és kőfalait viszont csak jóval később húzták fel. Ez jól látszik ennél a keleti toronynál, ahol nincs összekötve a torony és a kőfal, azaz 108 Srodecki, P.: Antemurale i. m. 61. 109 Glassl, H.: Der deutsche Orden im Burzenland i. m. 38–39.; Zsoldos A.: Az Árpádok és alattvalóik i. m. 151.; Zsoldos Attila: A szent király szabadjai. Fejezetek a várjobbágyság történetéből. (Társadalom és művelődéstörténeti tanulmányok 26.) Bp. 1999. 80. 110 Regesta Imperii V. Jüngere Staufer 1198–1272. Die Regesten des Kaiserreichs unter Philipp, Otto IV., Friedrich II., Heinrich (VII.), Conrad IV., Heinrich Raspe, Wilhelm und Richard 1198– 1272. Bd. 1–3. Hrsg. Julius Ficker – Eduard Winkelmann. Innsbruck 1881–1901. (a továbbiakban: RI V.) V. 1. Nr. 1307–1316. 111 Hubert Houben: Die Staufer und die Ausbreitung des Deutschen Ordens in Apulien. Historische Zeitschrift 277. (2003) 61–87., itt: 71. 112 UGDS I. Nr. 31. 113 Uo. 114 Pósán L.: A Barcaság népessége i. m. 20.
