Századok – 2019

2019 / 3. szám - TANULMÁNYOK A 90 ÉVES URBÁN ALADÁR TISZTELETÉRE - Hermann Róbert: A forradalom és szabadságharc centenáriuma a magyar történetírásban

HERMANN RÓBERT 493 Érdemes néhány szót szólni a magyar történészeknek a centenáriummal kap­csolatos nemzetközi aktivitásáról s idegen nyelvű publikációiról is. A Fejtő Ferenc által szerkesztett tanulmánykötet nemcsak franciául, hanem – A. J. P. Taylor be­vezetőjével – angolul is megjelent, az angol változatot 1966-ban, reprintben újra kiadták, tehát máig hat.48 A Római Magyar Akadémia külön kiadványsorozatot indított az évfordulóra. Ennek első darabja mindjárt egy Révai-tanulmány kiadása volt49 , de a többi munka szakmai színvonala ellen nem lehet kifogást tenni. Hanák Péter a magyarok és nem magyarok közötti olasz közvetítési kísérletekről, Vayer Lajos a magyar szabadságharccal kapcsolatos olasz karikatúrákról írt a sorozat­ban.50 Emellett tervezték a magyar forradalom történetéről szóló munkák válo ­gatott bibliográfiájának kiadását is.51 Jászay Magda a Revue d’Histoire Comparée könyvsorozatában a magyar forradalom olasz kapcsolatait dolgozta fel. 52 A Párizsban tartott nagy nemzetközi centenáris kongresszuson, amely négy szekcióban tárgyalta 1848 francia és európai történetét, négy magyar történész vett észt. Kosáry Domokos az 1848-as magyar forradalom társadalmi aspektusa­iról,53 Andics Erzsébet Anglia, Franciaország és a magyar forradalom viszonyáról szólt, Eckhart Ferenc a bécsi Udvar és a magyar kormányzat kapcsolatát ele­mezte a forradalom időszakában, egészen az 1848 őszi szakításig.54 Fejtő Ferenc nem magyar vonatkozású témáról, hanem Párizs 1840-es évekbeli viszonyairól adott elő.55 Míg Kosáry és Eckhart láthatólag arra törekedett, hogy megértesse a szabadságharc. Sárospatak 1948.; Giday Kálmán: Makó története az 1848/49-es szabadságharcban. Különlenyomat az 1948. évi Csanádi Kalendáriumból. H. é. n. [Makó 1948.]; Darnay (Dornyay) Béla: Keszthely és az 1848–1849-es szabadságharc. Keszthely 1948. (Benne Szekovics Pál georgiconi hallga­tóból lett honvéd 1848–1849. évi naplója.); 1848 Győrött i. m.; Csatkai Endre: Sopron 1848–1849-ben. Sopron 1948.; Bakács Tibor: Budapest közegészségügyének száz éve 1848–1948. H. é. n. [Bp. 1948.] 48 1848 dans la monde i. m.; The Opening of an Era 1848. A Historical Symposium. Ed. François Fejtő. With an Introduction of A. J. P. Taylor. New York 1966. 49 Giuseppe Révai: Le contradizzioni interne della rivoluzione ungherese del 1848–1849. (Biblioteca dell’Accademia d’Ungheria di Roma, nuova serie 21.) Roma 1948. 50 Pietro Hanák: La mediazione italiana nella lotta delle minoranze in Ungheria, 1848–1849. (Biblio ­teca dell’Accademia d’Ungheria in Roma, nuova serie 23.) Roma 1948.; Luigi Vayer: La guerra per l’indipendenza ungherese del 1848–1849 nelle illustrazioni della stampa italiana dell’epoca. (Bibliote­ca dell’Accademia d’Ungheria di Roma, nuova serie 22.) Roma 1948. 51 Giuditta Torró: Bibliografia sugli avvenimenti ungheresi del 1848–1849. (Biblioteca dell’Accademia d’Ungheria di Roma, nuova serie 25.) Roma 1948. 52 Magda Jaszay: L’Italia e la rivoluzione ungherese 1848–1849. (Biblioteca della Revue d’Histoire Comparée 7.) Bp. 1949. 53 Dominique Kosáry: L’aspect social de la Révolution d 1848 en Hongrie. In: Actes du Congrès His ­torique du centenaire de la Révolution de 1848. Paris 1948. 133–141. 54 François Eckhart: La Révolution de 1848 en Hongrie et la cour de Vienne. In: Actes du Congrès Historique du centenaire de la Révolution de 1848 i. m. 229–239. 55 François Fejtő: Paris des années 40, capital de la Révolution. In: Actes du Congrès Historique du centenaire de la Révolution de 1848 i. m. 357–369.

Next

/
Thumbnails
Contents