Századok – 2019
2019 / 3. szám - TANULMÁNYOK A 90 ÉVES URBÁN ALADÁR TISZTELETÉRE - Hermann Róbert: A forradalom és szabadságharc centenáriuma a magyar történetírásban
A FORRADALOM ÉS SZABADSÁGHARC CENTENÁRIUMA A MAGYAR TÖRTÉNETÍRÁSBAN 478 a legterjedelmesebb hadtörténeti szintézis a korszakról. 2 Breit nem folytatott le véltári kutatásokat, de az addig megjelent szakirodalmat jól hasznosította, s a modern hadtörténeti irányzatnak megfelelően nem elégedett meg az események egyszerű leírásával, hanem szakmailag elemezte is azokat. Hiányossága viszont, hogy a munka a bevezető fejezet után szinte teljesen nélkülözi a politikatörténeti fejtegetéseket. A szabadságharc egyik legvitézebb alakulatának, a 3. honvédzászlóaljnak a krónikáját Hegyesi Márton írta meg.3 Hegyesi viszont – éppen a levéltári adatok hiányával szembesülve – példamutató módon, az „oral history” módszerét alkalmazva, azaz a résztvevőket is kikérdezve készítette el művét; kár, hogy példája nem talált követőkre. Ezek azonban a csúcsok. A nagyközönség jobbára nem ezekből, hanem például a Jókai Mór, Rákosi Viktor és Bródy Sándor által írott nagy, haránt alakú, reprezentatív albumból tájékozódott, amelyben viszonylag csekély volt a történeti hitelesség, ám annál több a legenda s a honfikeblekre ható érzelem. (A munka egyetlen pozitívuma, hogy a forradalom és szabadságharc történetéről szóló ösz szefoglaló tanulmányt Marczali Henrik írta benne.) 4 Új eredményeket csak új szemléleti megközelítésű munkák hozhattak. Ezek közé tartozik Szabó Ervinnek, a magyar szociáldemokrácia egyik legkiválóbb képviselőjének munkája, amely az 1848-as társadalmi és pártharcokat dolgozta fel.5 1848–1849 a dualizmuskori politikai rendszer résztvevői számára komoly legitimációs erőt jelentett. Akár abban a formában, hogy – mint a kiegyezési rendszer védelmezői – azt állították: az 1867-es rendszer nem más, mint a reális 1848, akár abban a formában, hogy mint a rendszer közjogi ellenzéke, azt állították, hogy a kiegyezés védelmezői feladták az 1848–1849-es közjogi önállóság jelentős részét. A századelő polgári radikális és szociáldemokrata publicistái, történészei az egész kérdésfeltevést tartották hamisnak. Úgy vélték, a dualista Magyarországgal nem az a baj, hogy nem játsszák elégszer a magyar himnuszt, vagy az, hogy a központi birodalmi kormányszerveknek túl nagy a beleszólásuk a magyar állam ügyeibe, hanem az, hogy a rendszer társadalmi szempontból igazságtalan, mert a társadalom jelentős része nem rendelkezik politikai jogokkal, s mert abban a gazdasági rendszerben milliók élnek nyomorban. 2 Breit József: Magyarország 1848/49. évi függetlenségi harcának katonai története I–III. Bp. 1897., 2. kiadás. Bp. 1930. A két kiadás között – az 1910-1920-as évek gazdag történeti termése ellenére – csupán tördelésbeli különbségek vannak. 3 Hegyesi Márton: Az 1848–1849-iki harmadik honvédzászlóalj története. Bp. 1898. 4 Bródy Sándor – Jókai Mór – Rákosi Viktor : Ezernyolczszáznegyvennyolcz. Az 1848/49-iki magyar szabadságharcz története képekben. Bp. 1898. (Reprint Bp. 1991.) Vö. még 1848. 1898. Szabadságharczunk emléke. Nemzeti díszmű. Szerk. Boross Vilmos. Bp. É. n. [1898.] 5 Szabó Ervin: Társadalmi és pártharcok a 48–49-es magyar forradalomban. Bécs 1921.; A Huszadik Század körének történetfelfogása. Szerk. Pók Attila. (Történetírók Tára) Bp. 1982.
