Századok – 2019

2019 / 3. szám - TANULMÁNYOK A 90 ÉVES URBÁN ALADÁR TISZTELETÉRE - Molnár András: Szabadidő, szórakozás, társasági élet a pozsonyi diétán. Deák Antal országgyűlési élményei, 1825–1833

SZABADIDŐ, SZÓRAKOZÁS, TÁRSASÁGI ÉLET A POZSONYI DIÉTÁN 468 „A téli unalmas estvéknek jobban és barátságosabban leendő eltöltésére mi itt ang­lus módra egy különös casinót állítottunk fel a theatralis épületnek felső emeletjé­ben. Egynéhány mágnás és a vármegyék követjei járnak ide. Minden holnapra fizet egy személy 5 forintot ezüstöt, és így szabad magának bemenni, s ha a vármegyé­jéből látogató valaki feljön, azt is bevezetni, s ott a protocollumba nevét annak fel kell jegyeztetni, nehogy valami heterogeneus [másfajta M. A.] ember vetemedjék közinkbe, mert minden embert a társaságba nem veszünk. Ebben a casinóban van két biliárd, schak és más játékok, sok pipák, újságok. Délután 3 órától fogva éjjeli 12 óráig nyitva van; szolgák vagynak, akik comoditására [kényelmére M. A.] az em­bernek ruhájára vigyáznak, a biliárd körül szolgálnak, s a t[öbbi]. Ide járunk tehát conversálódni, mely annyiból is kellemetes, hogy mind a theatrom, mind a Redout szálla29 abban az épületben, és így minden együtt közel van. Még vacsorálni is lehet abban az épületben, de már a vacsorát meg kell fizetni; de pipázni, biliárdozni azon az 5 forinton szabadon lehet. Vagyunk a társaságban vagy százan, mindig jön-megy ott az ember, és ez is nem keveset mulat bennünket.” 30 Széchenyi István gróf és főrendi társai 1826. április 9-én rendezték az első pozsonyi lóversenyt, melyre szinte az egész város kíváncsi volt. Mivel az esemény felsőbb engedély nélkül történt, a szervező gróf megrovást kapott a császári hadsereg tisztikarától.31 Deák Antal ezen a lóversenyen még nem volt jelen, hallomásból azonban értesült róla: „Itt a múlt héten az ifjú mágnások nagy lófuttatást adtak, két anglus mértföld volt karikában a pálya, melyet elérni kellett a lovaknak. Mondják, Széchenyi Istvánnak egy lova 4 minutum alatt befutotta pályáját, s ugyan az ő és gróf Eszterházy Mihály lovai voltak a nyertesek; a legrosszabb futó ló is 6 minutum alatt ért a célhoz”.32 A második, május 28-án kilenc futammal, 21 ló részvételével tartott pozsonyi lóversenyre már Bécsből is sokan ellátogattak, bár a futtatás – amit Széchenyi inkább szórakozásnak, semmint versenynek tekintett – a szervező gróf szerint rendkívül gyarlóra sikerült.33 Ezt a rendez ­vényt a zalai követ is megszemlélte, mást azonban nem jegyzett fel róla, mint azt, hogy az sokáig, délelőtt 11 órától délután 4-ig tartott, s ez idő alatt derekasan megéhezett. 34 A reformkori Pozsony társasági életének legkedveltebb szabadtéri helyszíne az Óváros szívében lévő, akácfa sorokkal beültetett Sétatér vagy Promenád , vala ­mint a várostól délre, a Duna túlsó partján elterülő és az 1825-ben elkészült ha­jóhídon megközelíthető Liget, az Au elnevezésű fás-bokros park volt, melyeket ta ­vasztól őszig egyaránt előszeretettel látogattak a város polgárai és az országgyűlés 29 A pozsonyi vigadó vagy bálterem épületét egybeépítették a városi színházzal. 30 OGYK MPGY Deák Antal levelei. Pozsony, 1825. dec. 4. 5. p. 31 Städtische Pressburger Zeitung 1826. április 14. Nr. 29. 343., SZIN III. 40–41. 32 OGYK MPGY Deák Antal levelei. Pozsony, 1826. ápr. 17. 3. 33 SZIN III. 60–61.; Széchenyi I.: Napló i. m. 470. 34 OGYK MPGY Deák Antal levelei. Pozsony, 1826. máj. 29. 4.

Next

/
Thumbnails
Contents