Századok – 2019
2019 / 3. szám - TANULMÁNYOK A 90 ÉVES URBÁN ALADÁR TISZTELETÉRE - Hermann Róbert: Köszöntő
KÖSZÖNTŐ 462 megszervezésének történetét írta meg. Korábbi tanulmányaiból A nagy év sodrá ban, illetve Batthyánytól Kossuthig címmel jelent meg két vaskos válogatás. Önálló tanulmányok sorában foglalkozott az 1848. márciusa és decembere közötti hadtörténet és politikatörténet kérdéseivel – ezek egy része e folyóirat hasábjain jelent meg. A teljesség igénye nélkül érdemes felidézni őket. Itt tette közzé a Batthyány-kormány megalakulásáról, a Miniszteri Országos Ideiglenes Bizottmány működéséről, a kormány hadügyi politikájáról, a miniszterelnök és a bécsi magyar külügyminisztérium kapcsolatáról, az 1848. szeptemberi kormányválságról és Batthyány második miniszterelnökségéről, Batthyány 1848. decemberi népképviselői tevékenységéről, illetve perének egyik legsúlyosabb vádpontjáról, a bécsi forradalomban játszott állítólagos szerepéről szóló tanulmányait. Szintén e folyóirat adott helyet a Lamberg meggyilkolásáról, a Honvédelmi Bizottmány kezdeti tevékenységéről, illetve Kossuthnak a szegedi olasz foglyok kiszabadításában játszott szerepéről szóló tanulmányainak. De itt publikálta Kossuth és Görgei kapcsolatának kezdetéről, Perczel Mór rendőrfőnöki ténykedéséről, illetve Vasvári Pál 1848-as tevékenységéről szóló munkáit is. Itt jelentetett meg egy válogatást Batthyány 1848 őszi miniszterelnöki irataiból, Kossuth Lajos kiadatlan pénzügyminiszteri és országos biztosi irataiból, Csány László kormánybiztos 1848. szeptemberi jelentéseiből, s szintén itt publikálta Batthyány Lajosné visszaemlékezéseit férje fogságára és halálára. Nagyobb időhatárokat fogott át a Reformtörekvések és történelmi tanulságok című, 1980-ban közreadott tanulmánya, amely a magyar reformellenzék által figyelembe vett külföldi mintákat, így az angol, amerikai és francia alkotmányfejlődésnek a magyar polgári átalakulás koncepcióira gyakorolt hatását vizsgálja. De ugyanilyen fontos az 1848–1849-es magyarországi köztársasági agitációt bemutató 1999-es megjelenésű tanulmánya is, amelyben a köztársasági államforma 1849-es megvalósulása mellett érvelő jogtörténészi álláspontot is korrigálta. Urbán Aladárt 50 éves tanári jubileumán, illetve 80. születésnapján tanítványai és tisztelői külön tanulmánykötetekkel köszöntötték (Magyarhontól az Újvilágig; Két világ kutatója. Urbán Aladár 80 éves). A Századok e számában ol vasható szerény összeállításunkkal a szerkesztőség és a lap szerzői nevében köszöntjük a Tanár Urat, a Századok egykori szerkesztőségi tagját 90. születésnapja alkalmából. Hermann Róbert