Századok – 2019

2019 / 1. szám - TANULMÁNYOK - Pósán László: A Német Lovagrend és az erdélyi püspökök viszonya a Barcaságban (1211‒1225)

A NÉMET LOVAGREND ÉS AZ ERDÉLYI PÜSPÖKÖK VISZONYA A BARCASÁGBAN (1211–1225)

42

feltételezések szerint a Bizánc elleni lázadást vezető Aszenida testvérek maguk is kun származásúak voltak, ezért is álltak mögöttük nagy számban kun fegyveresek.4

A

bizánci–bolgár (kun) konfliktusba Magyarország ugyan nem avatkozott be, de Bizánc meggyengülését igyekezett balkáni befolyásának erősítésére kihasználni. III. Béla király (1173–1196) Manuel császár halála (1180) után terjeszkedő politikába kezdett a Balkánon, visszahódította Bizánctól Dalmáciát, Zárát (Zadar) pedig visszaszerezte Velencétől, majd 1183/84-ben Nemanja István szerb nagyzsupánnal együtt támadt Bizáncra, elfoglalta Belgrádot, és befolyását kiterjesztette Északnyugat-Bulgáriára.5

Az

1190-es évek első felében kész volt katonai segítséget nyújtani II. Angelosz Izsák császárnak a bolgárokkal szemben, hogy Konstantinápoly tudomásul vegye és elismerje: Szerbia magyar érdekszférába tartozik. Az 1195 tavaszára tervezett katonai akció azonban II. Izsák trónfosztása miatt elmaradt.6

III.

Béla Horvátország uralkodójának jogcímén ugyan Bosznia fejedelme is volt, de az a terület jelentős mértékű különállást élvezett. A magyar király az egyházszervezeten keresztül akart ezen változtatni, és arra kérte a pápát, hogy Boszniát válassza le Raguza egyházi joghatóságáról és rendelje a spalatói érsek alá, aki szoros kapcsolatokat ápolt a magyar királyi udvarral. III. Celesztin pápa (1191–1198) ugyan teljesítette Béla kérését,7

de a király nem tudta Kulin boszniai bánt ennek végrehajtására kényszeríteni, így a raguzai érsek továbbra is gyakorolta Boszniában érseki jogait.8

A

boszniai kudarc ellenére III. Béla Ottoman Conquest. Ann Arbor 1987. 10–17.; Jürgen Schmitt:

Die Balkanpolitik der Arpaden in den Jahren 1180–1241. Ungarn-Jahrbuch 17. (1989) 25–52., itt: 28.; Kovács Szilvia:

A

kunok története a mongol hódításig. (Magyar őstörténeti könyvtár 29.) Bp. 2014. 200–220.; Uő:

A

Német Lovagrend és a kunok közötti fegyveres hódítás és térítés. In: Fegyveres nomádok, nomád fegyverek. Szerk. Balogh László – Keller László. (Magyar őstörténeti könyvtár 21.) Bp. 2004. 139–150., itt: 139.; Uő:

A

kunok és a kereszténység. In: Térítés – megtérés. A világvallások terjedése Kelet-Európa népei között. (Magyar őstörténeti könyvtár 25.) Bp. 2009. 109–128., itt: 117.; Thomas Brüggemann:

Cumans in the Southern Dobrudja. Some remarks on the Second Bulgarian Empire during the twelfth and thirteenth centuries. Chronica. Annual of the Institute of History, University of Szeged 7–8. (2007–2008) 57–71., itt: 62.

4 Frank Kämpfer: Herrscher, Stifter, Heiliger. Politische Heiligenkulte bei den orthodoxen Südslaven. In: Politik und Heiligenverehrung im Hochmittelalter. Hrsg. Jürgen Petersohn. Sigmaringen 1994. 423–445., itt: 428.; Vaszil N. Zlatarszki:

Isztorija na balgarszkata darzsava prez szrednite vekove II. Balgarija pod vizantijszko vladicsesztvo (1018–1187). Szofija 1972. 427.

5 Codex diplomaticus regni Croatiae, Dalmatiae et Slavoniae. Tom. II. Ed. Tadija Smičicklas. Zagrabiae 1904. (a továbbiakban: Codex II.) 171.; Makk Ferenc: III.

Béla és Bizánc. Századok 116. (1982) 33–61., itt: 47.; Makk Ferenc:

Magyarország a 12. században. Bp. 1986. 198–204.; Schmitt, J.:

Balkan

politik der Arpaden i. m. 26.; Raimund Kerbl: Byzantinische Prinzessinnen in Ungarn zwischen 1050–1200 und ihr Einfluß auf das Arpadenkönigreich. Wien 1979. 146–151.; Ludwig Steindorff: Die dalmatischen Städte im 12. Jahrhundert. Studien zu ihrer politischen Stellung und gesellschaftlichen Entwicklung. Köln–Wien 1984. 112.

6 Makk F.: Magyarország a 12.

században i. m. 218.; Maier, F. G.:

Byzanz i.

m. 297.; Schmitt, J.: Bal

kanpolitik der Arpaden i. m. 28.

7 Codex II. 237., 251–153.

8 John V. A. Fine: The Bosnian Church: A

New Interpretation. New York 1975. 122–123., 134.