Századok – 2019
2019 / 2. szám - TANULMÁNYOK - Püski Levente: Végjáték és kezdet. Az első nemzetgyűlés pártstruktúrája 1922 első felében
VÉGJÁTÉK ÉS KEZDET 394 oldalról nézve persze nem volt, ugyanis az 1920-as évek elején kialakuló tömegpolitikai helyzet azzal fenyegetett – az első nemzetgyűlési választások eredményei által megerősítve –, hogy az egyébként is megosztott konzervatív tábor perifériára szorul majd más irányzatokkal szemben, melyek nagyobb társadalmi-mozgósító potenciállal bírtak. Az persze tagadhatatlan, hogy az első nemzetgyűlés számos fontos alkotmányjogi kérdést részben nem tudott, részben nem akart rendezni, ide sorolva a vidéki önkormányzatok szerkezetének átalakítását, a második kamara létrehozását, az új házszabályok megalkotását és főként a választójogi reform törvényesítését. Az is bizonyítható, hogy a parlamenti ülések nagy része valóban meddő politikai harcokkal, személyeskedő küzdelmekkel telt el.48 Amikor azonban Bethlen utóbb saját politikáját igazolandó az első nemzetgyűlést keményen kritizáló értékelést fogalmazott meg,49 bizonyos fokig egyszerűsítő és torzító helyzetértékelést adott. Az 1920–1922 közötti időszak története mindenekelőtt azt mutatja, hogy csak azok az elképzelések bizonyultak eredményeseknek – példa erre a kormányzói jogkör kiterjesztése 1920 késő nyarán –, amelyekben a reformok mögött határozott és következetes kormányzati támogatás állt. Ennek híján szépen süllyesztőbe kerültek Ferdinandy Gyula közigazgatási javaslatai, a felsőház felállításáról és különösen a választójogról szóló reformelképzelések pedig eleve túl későn kerültek a törvényhozás elé. Az első nemzetgyűlés tehát komoly hiányosságai ellenére sem tekinthető szimplán zsákutcának. Ami az újdonsült Egységes Pártot illeti, az persze biztosan nem tudható, hogy efféle heterogén összetételű szerveződés mennyire vált volna akár középtávon is működőképessé, számos tényező azt mutatja azonban, hogy egy ilyen irányvonal nem feltétlenül tekinthető kudarcra ítéltnek. Mindenekelőtt a már említett választójog esetében, annak mértékét illetően tagadhatatlanul nagyfokú heterogenitás mutatkozott a törvényhozók körében. A teljes körű titkos voksolás fenntartása viszont kedvező alapot biztosított volna ahhoz, hogy sikerüljön szélesebb körű konszenzust kialakítani. Ezt még olyan konzervatívok is elfogadhatónak tartották, mint a Kisgazdapárt éppen a tárgyalt időszakban elhunyt egyik prominens alakja, Rubinek Gyula vagy a kormányfő lojális támogatójának számító Klebelsberg Kuno. 1922. január végén maga Bethlen is úgy látta, hogy „a kisgazda és polgári párt nagy része a titkos szavazás mellett van”.50 Valójában tehát rövid távon in kább Bethlen élezte a feszültséget saját pártjában azzal, hogy ragaszkodott a nyílt 48 Püski L.: A Horthy-korszak parlamentje i. m. 437–440. 49 Bethlen István gróf beszédei és írásai I‒II. Bp. 1933. II. 321. 50 Ruszoly J.: Alkotmányjogi reformtörekvések i. m. 46.; Püski Levente: Választási rendszer és parlamen tarizmus a Horthy-korszakban. In: A magyar jobboldali hagyomány 1900–1948. Szerk. Romsics Ignác. Bp. 2009. 90.