Századok – 2019
2019 / 2. szám - TANULMÁNYOK - Püski Levente: Végjáték és kezdet. Az első nemzetgyűlés pártstruktúrája 1922 első felében
VÉGJÁTÉK ÉS KEZDET 384 mandátumukról azonban nem mondtak le.15 A dilemma feloldásaként Ambrózy-Migazzi István, Schabel János és Thomas Ferenc végig szerepel az adattárban, ám előbb a KNEP oldalán, majd az április végi adatoknál már visszavonult képviselőként. A nemzetgyűlés azonban velük együtt sem lehetett teljes. 1922 elején két-két esetben elhalálozás, illetve főispáni kinevezés miatt csökkent a törvényhozás létszáma. A két főispán (Borbély-Maczky Emil és Fertsák Jenő), valamint az elhalálozott Kerekes Mihály helyét nem töltötték be, így ők csak részlegesen szerepelhetnek a névsorban. Ellenben a Rubinek István január 8-ai halálával megüresedett kecskeméti kerületben megtartották az időközi választást, melyet Horváth Mihály nyert meg, így az adatbázisba már ő került be. 1. táblázat A nemzetgyűlés pártmegoszlása 1922 első felében16 Párt Megválasztáskor 1922. január végén 1922. február végén 1922. április végén OKGFP/KKFPP/EP 107 95 43,5% 118 54,6% 111 51,4% KNEP 83 51 23,4% 49 22,7% KNEP-többségi 30 13,9% KNEP-kisebbségi 13 6,0% KRSZP 3 KRSZGP 1 1 0,4% 1 0,4% 1 0,4% KNP 2 KNFPP 20 9,1% 20 9,2% 20 9,2% KFP 1 0,4% FKFPP 8 3,6% 7 3,2% 6 2,7% F48-as KP 1 0,4% 3 1,4% 4 1,8% 48-as KFPP 9 4,1% MMP 2 ‒ ‒ ‒ 15 A t. Ház egyharmada cserélt pártot. Uj Nemzedék, 1922. január 22. 9. 16 Rövidítések jegyzéke: EP = Egységes Párt; FKFPP = Függetlenségi Kisgazda Földmíves és Polgári Párt; F48-as KP = Függetlenségi 48-as Kossuth Párt; KFP = Keresztény Földmíves Párt; KKFPP = Keresztény Kisgazda Földmíves és Polgári Párt; KNEP = Keresztény Nemzeti Egyesülés Pártja; KNFPP = Keresztény Nemzeti Földmíves és Polgári Párt; KNP = Keresztény Nemzeti Párt; KRSZP = Keresztény Szocialista Párt; KRSZGP = Keresztény Szociális és Gazdasági Párt; MMP = Magyarországi Munkáspárt; NDP = Nemzeti Demokrata Párt; 48-as KFPP = 48-as Kisgazda Földmíves és Polgári Párt; OKGFP = Országos Kisgazda és Földmíves Párt; Ptk. = pártonkívüli. Az üres rubrika azt jelenti, hogy a formáció nem létezett abban az időpontban, a ‒ pedig azt, hogy akkor annak a pártnak nem volt nemzetgyűlési képviselője.