Századok – 2019
2019 / 1. szám - TANULMÁNYOK - Jeszenszky Géza: A brit külpolitika útja Ausztria–Magyarország felbomlasztásához
JESZENSZKY GÉZA 37 Ausztria–Magyarországgal kapcsolatban mindvégig két következetes, egymással ellentétes vélemény állt szemben egymással, s hogy a brit kormány alaposan mérlegelte volna a különbéke útján történő megegyezés és a felosztás alternatíváját. A cél mindvégig egy volt: a győzelem (legföljebb a várható eredmények és áldozatok optimális aránya volt vitatéma), s nem az érvelők ügyességén, esetleg a személyes szimpátiákon, hanem elsősorban a pillanatnyi katonai helyzeten múlott, hogy a győzelem előmozdítására Közép-Európában a különbéke vagy a nemzeti szeparatizmus felkarolása látszott épp alkalmasabbnak. Egyének és csoportok lehettek meggyőződéses hívei az egyik vagy a másik politikának, a vezetés azonban mindkét vasat a tűzben akarta tartani. A jövő kilátásait, a hosszú távú brit érdekeket és a nemzetközi stabilitás kiszámítható követelményeit komoly formában nem mérlegelték, illetve a szeparatizmus híveinek sekélyesebb érvei erősebbnek bizonyultak a liberális-radikális tábor realisztikus, utóbb nagyon is beigazolódott aggályainál. Ahogy e döntés történetének egyik monográfusa megállapította, „a stratégia kedvéért a [brit – J. G.] kormány kész volt figyelmen kívül hagyni az ideológiát, a hadicélokat, a politikai megfontolásokat és a majdan megkötendő békerendezést, mert a kelet-európai nemzeti önrendelkezés csak másodlagos fontosságú kérdés volt. [...] Azzal, hogy a katonai rugalmasság kedvéért feláldozta a politikai szempontokat, a brit kormány növelte a győzelem esélyeit, de azon az áron, hogy a politikai következmények kicsúsztak ellenőrzése alól”.114 A stratégiai-katonai szempontok mellett azért más megfontolások is magyarázzák a háború alatti brit Közép-Európa-politikát. A hosszú távú politikai számításokban a német veszély tartós kiküszöbölése volt a legfontosabb szempont, és a megbízható németellenes gátról hangoztatott – később tévesnek bizonyult – érvek megtették hatásukat. Az Egyesült Államoknak és elnökének jól hangzó elvei a nélkülözhetetlen pénzügyi és katonai segítséggel együtt ugyancsak segítették a Monarchiaellenes tábort. A nemzeti felszabadítás morálisan vonzó program volt, egybevágott a terjedő demokrácia szellemével, s világszerte alkalmas volt a progresszív körök rokonszenvének megnyerésére. Az igazságos etnikai határok meghirdetése természetesen jobban hangzott, mint az annexió, a feldarabolás, a zsákmány elosztása – a korábbi korok háborúinak szokásos velejárói. A „progreszszív” színezetű hadicélprogram arra is alkalmas volt, hogy az Oroszországban győztes bolsevikoknak és a velük sok kérdésben rokonszenvező európai szocialistáknak az antant imperialista céljairól hangoztatott vádjait cáfolja. Ennél is fontosabb volt azonban, hogy a nemzeti felszabadítás és a nemzeti terjeszkedés programja a bolsevizmus terjedése ellen is hatásosnak ígérkezett – majd annak 114 Calder, K. J.: Origins i. m. 10.
