Századok – 2019
2019 / 1. szám - TANULMÁNYOK - Jeszenszky Géza: A brit külpolitika útja Ausztria–Magyarország felbomlasztásához
A BRIT KÜLPOLITIKA ÚTJA AUSZTRIA–MAGYARORSZÁG FELBOMLASZTÁSÁHOZ 32 formálisan érvényét vesztette, de a Monarchia felosztásának hívei továbbra is a román többségű területek Romániához csatolásával számoltak. A brit kormányt kevéssé érdekelte a felosztás és megőrzés vitája, döntését nem elvi alapon hozta, így a legkritikusabb időben a Foreign Office hivatalnokai és tanácsadói határozták meg a politikai irányvonalat, márpedig ott a felosztás hívei uralták a terepet.101 A politikai hírszerzőrészleg által készített és szeptember 18-án körözésre került memorandum kategorikusan kijelentette: „Ausztria[–Magyarország] határain belül nincs lehetőség alkotmányos reformra”, mert ha a német–osztrákok azt fel is ajánlanák, az nem lenne őszinte [!], a magyarok pedig még látszólag sem mennének ebbe bele. Különben is az elnyomott fajok eltökélt szándéka, hogy függetlenek legyenek.102 A kormány döntését azonban elsősorban a katonai megfontolások vezérelték, azaz hogy az osztrák–magyar hadseregben támasztott diverzióval erősítsék az olasz frontot, és ezzel enyhítsék a nyugati frontot áttöréssel fenyegető német nyomást. Ugyancsak szerepet játszott a döntésben a bolsevizmus terjedésétől való félelem. Megalapozottnak bizonyult az a feltételezés, hogy a forradalom és a bolsevizmus legjobb ellenszere a nemzeti felszabadulás, valamint minél nagyobb terület megszerzésének támogatása a szlávok és románok körében. A nemzeti felszabadítás meghirdetése egyúttal – a nemzetközi szocialista mozgalom vádjával szemben – cáfolta, hogy az antantot annexiós célok vezérelnék. A nemzeti önállóság programja összecsengett Wilson elnök önrendelkezési elvével és 14 pontjával is. Az 1918 nyarán hozott brit döntések a Habsburg Monarchia fennállását kardinális fontosságúnak tekintő évszázados politika feladását jelentették. Ehhez képest meglepően könnyen, döntő mértékben a remélt katonai előnyök miatt születtek meg, s nem vizsgálták a várható hosszabb távú következményeket. Ahogy azonban a háború győztes befejeződése mind reálisabb perspektívának tűnt, ismét megszólaltak a távlatokban gondolkodó politika szószólói. Lord Robert Cecil augusztus 7-ei memorandumában már hangot adott kétségeinek „vajon a két vagy három újabb szláv állammal gyarapodó Európa valóban békésebb lesz-e, mint a régi Európa volt”, s remélte, hogy tárgyalások esetén egy föderalizált Monarchia még megmenthető lesz. A legrosszabb esetben is szoros együttműködést várt az új államoktól.103 Szeptember elején született belső kommentárjában mintegy meg nyugtatta önmagát és kormányát: „A cseheket elismerő nyilatkozatunkat nagyon gondosan fogalmaztuk meg. Noha kétségtelenül összeegyeztethető Ausztria felosztásával, mégsem kötelez bennünket erre a megoldásra.” 104 101 „1918 őszére az Ausztria–Magyarországgal szemben követett politika a Crewe House és segítői, a politikai hírszerzőhivatal kezébe került. ” Lásd Fest, W.: Peace or Partition i. m. 226. 102 Rothwell, V. H.: British War Aims i. m. 248. 103 Uo. 228.; Fest, W.: Peace or Partition i. m. 247–248. 104 Rothwell, V. H.: British War Aims i. m. 228.
