Századok – 2019
2019 / 2. szám - NŐI KOMMUNIKÁCIÓS MÉDIUMOK, TEREK ÉS RITUÁLÉK A 16–18. SZÁZADBAN - Géra Eleonóra: Budai nők a hatóságok előtt a 18. század elején
GÉRA ELEONÓRA 271 nem kifejezetten tehetős vagyoni körülmények között élő asszonynál említenek a leltározók kézzel írt szakácskönyvet, méghozzá nem is egyet, hanem legalább hármat-négyet. Míg a bevételekről vezetett könyv írója mindkét házasfél lehetett, addig valószínűtlennek tűnik, hogy ezek a konyhai könyvecskék a családfőhöz tartoztak volna. Az 1752-ben özvegyként elhunyt von Lichtenauné – a korábbi Eva Elisabetha Dietz – hagyatékában találtak még ezekhez hasonló kézzel írott, valamint egy nyomtatott szakácskönyvet. 15 Férj és feleség a magisztrátus előtt A családtagok ügyes-bajos dolgait a hatóságok előtt a férj intézte, ő indított eljárást, ő tett vallomást a felesége nevében is. Sőt, a férjnek jogában állt a felesége helyett és az ő érdekeire hivatkozva, ám akár annak akarata ellenére pert indítani (tutela mariti ). 16 A nem nemes városi asszonyok többnyire saját jogukon csak férjük halála után keresték meg a tanácsot, de ezt megbízott segítségével is megtehették. A magánjogi ügyeket illetően a házastársával kialakult, tartós vita miatt fordulhatott közvetlenül az asszony a magisztrátushoz, ha nem talált olyan rokont vagy ismerőst, aki eljárt volna az érdekében. A büntetőjog alá tartozó ügyekben azonban rendszerint már az asszony sem kerülhette el a személyes megjelenést, és maga felelt a feltett kérdésekre. 17 A közvélemény szerint a férj képviselte a külvilág felé a családot, aki egyszersmind felesége és az atyai hatalma alá rendelt családtagjai viselkedéséért is felelősséggel tartozott. Halálát követően helyettesítőjeként özvegye vehette át tőle ezt a funkciót.18 Az évszázados hagyományoknak megfelelően a nők elsősorban a ház falain belül zajló élet irányításáért feleltek, vagyis közvetlen hatalmat a gyermekek és cselédek felett gyakoroltak, de beszámolási kötelezettséggel tartoztak férjüknek. Ez nem jelentette azt, hogy „bezárva” töltötték a mindennapjaikat. Az erényes leányoktól és az ideális feleségtől elvárt csendes, visszahúzódó viselkedés azonban sok városi asszonyra nem volt jellemző. Az egymással civakodó szomszédasszonyok, az utcán és különösen a piacon kiabáló, veszekedő, időnként egymást lökdöső nők megszokott jelenségnek számítottak a korban. A magasabb 15 BFL IV.1002.z. A Nr. 1249., A Nr. 716. 16 A nők saját jogukon is tanúskodhattak, de a polgárasszonyokat a magisztrátus igyekezett megkímélni attól, hogy személyesen vallomást kelljen tenniük. Vagy a férjük képviselte őket, vagy írásban adták be a mondandójukat. Steffen Schlinker: Das Haus im Recht der Frühen Neuzeit. In: Das Haus i. m. 692−693. 17 Heide Wunder: „Er ist die Sonn’, sie ist der Mond”. Frauen in der Frühen Neuzeit. München 1992. 247−248. 18 A családfő a neki adott fenyítési jogért cserébe kártérítési kötelezettséggel tartozott a háztartásához tartozók által okozott károkért. Schlinker, S.: Das Haus i. m. 693.
